Racionalista Párt

Racionálisan az egyházakról és a vallásszabadságról

2018. március 09. 07:12 - Tomanovics Gergely

A Racionalista Párt méltányolja az egyházak közösségépítő szerepét, történelmi jelentőségét és humanitárius tevékenységeit, ugyanakkor nagyon komolyan veszi az állam szekuláris mivoltát, és szigorúan különválasztja az állam és az egyház működését gazdasági, társadalmi, erkölcsi és filozófiai kérdésekben egyaránt.

A Racionalista Párt a vallásszabadság elkötelezett híve, és elutasítja a "keresztény Magyarország" gondolatát, amit a Fidesz és a KDNP az utóbbi években egyre intenzívebben propagál. Nem csak azért, mert ez ellentmond még az alaptörvénynek is, és mert a magyar népesség körében drasztikusan visszaszorulóban van a vallásosság, hanem mert ezt diktálja a józan ész nagyjából 300 évvel a felvilágosodás után.

Tovább
69 komment

Válasz a mandiner.hu 5 körkérdésére

2018. február 13. 18:36 - Tomanovics Gergely

A Mandiner.hu körkérdést intézett azokhoz a pártokhoz, amelyek jelölő szervezetként nyilvántartásba kerültek. A Racionalista Párt ugyan nem tartozik ezek közé, viszont mi is aktívan kivesszük a részünket a kampányból, és mivel az ellenzéki pártok többsége minden bizonnyal ezerszer elcsépelt közhelyes válaszokat fog adni, mi megpróbálunk valami mást, hátha ez jobban tetszik a kérdezőnek :)

1. Miben tud újat nyújtani pártja a hazai választási palettán a többi párthoz képest?

Eleve azzal, hogy nem indul a választásokon. Minek még egy újabb párt? Persze jó pénzt kereshetnénk ezzel, de a hitelességünket lenulláznánk vele, nekünk pedig az a fontosabb.

Tovább
Szólj hozzá!

Nyílt levél: a Racionalista Párt vitára hívja Hollik Istvánt!

2018. február 05. 17:02 - Tomanovics Gergely

Kedves István!
 
Azt hiszem, tegeződhetünk, hiszen egyidősek vagyunk, ráadásul régi ismerősök is.
 
A minap olvastam a Magyar Hírlapnak adott interjúdat, amiben arról írsz, hogy az egész jövőnk a tét
Sok olyan gondolat van ebben az interjúban, amivel egyetértek annak ellenére is, hogy világnézetileg egymás ellentéteit képviseljük, és ami különösen szimpatikus, hogy egyértelművé tetted: nyitott vagy a vitára a más véleményen levő új politikai formációk képviselőivel, ha azt látod, hogy valami más koncepciót tudnak felmutatni, mint a megszokott ellenzéki közhelyek.
Nos, én úgy gondolom, hogy a Racionalista Párt (aminek alapötletét kis részben veled közösen találtuk ki, még ha te erről nem is tudsz, mert akkor még Fidesznek hívták a racionálisnak tűnő kormányváltó erőt) pontosan ezt kínálja.

Tovább
Szólj hozzá!

BOTRÁNY: NÉMETORSZÁGBAN LEROMBOLJÁK A TEMPLOMOKAT A MIGRÁNSOK, MERT ZAVARJA ŐKET! OSZD MEG, HOGY MINDENKI LÁSSA, MI TÖRTÉNIK EURÓPÁBAN!

2018. január 13. 18:58 - Tomanovics Gergely

Köszönjük, hogy rákattintottál a hangzatos címre, most (különösen, ha komolyan vetted) büntetésből el kell olvasnod ezt a posztot :)

A napokban járta be a sajtót ez a Németországban készült fotó, ami valóban elkeserítő - de nem azért, amiért jobboldali-konzervatív körökben rendesen kicsapta a biztosítékot, hanem egész más okból. 

templom_felhaborito.png

Sokan a keresztény Európa elpusztításáért zajló hadjárat újabb bizonyítékaként tekintenek rá (kíváncsian várjuk, mikor jelenik meg a Riposton, vagy a kormányzati rettegéskampányt gerillamódszerrel támogató más álhíroldalon a fotó a miénkhez hasonló kattintásvadász címmel) pedig erről szó sincs. És nem csak azért, mert a keresztény Európa szerencsére már csak a történelemkönyvekben létezik, hanem mert a templom és a falu bontásának és új helyen történő felépítése (igen, kicsit arrébb újraépítik) egy lignitbánya bővítése az oka.

És ez az, ami miatt igazán szomorú a fotó: a lignitbánya.

Tovább
Szólj hozzá!

Pumped Gabó seggére tetováljuk a tényeket, hátha úgy többen elolvassák és megértik őket

2017. november 30. 20:48 - Tomanovics Gergely

2017 őszén hadat üzentünk a hülyeségnek, ideje lassan elsütni az első ágyúlövést. A linkelt posztban említett népszavazást 2019-re halasztottuk (az EP-választás utáni uborkaszezon tökéletes arra, hogy tematizáljuk a közbeszédet) de addig is vannak még itt komoly tervek, ezek ráadásul komoly elszántsággal párosulnak.

Ez most egy hosszú poszt lesz pont azért, hogy érzékeltessük a komolyságát.

Tudjuk, hogy ezt a posztot sem fogja 1000-nél több ember végigolvasni, de ha csak 10 olyan emberhez eljut, aki kész tenni a változásért, akkor már sínen vagyunk ahhoz, hogy utána százezrekhez juttassuk el a dolgot másképp.

Röviden összefoglalva a problémák és a megoldás, amiről ez a poszt szól:

 

Az ellenzéki pártok nem tudnak kommunikálni, képtelenek felkelteni a választók tömegeinek érdeklődését. Unalmasak és ötlettelenek, semmi komoly mondanivalójuk nincs azon kívül, hogy váltsuk le a kormányt, mert akkor minden jobb lesz.

A Racionalista Párt megpróbálja másképp. Kommunikációs stratégiánk legfontosabb jellemzői röviden:

- A kormányváltás önmagában nem cél, hanem eszköz. Nem kormányváltásért, hanem szemléletváltásért dolgozunk. Az ugye megvan, hogy a Fidesz "most vasárnap" is megnyerné a választást? Valamit jobban csinálnak, mint a többiek, ezt kell megpróbálni megérteni, addig fölösleges kormányváltásról álmodozni, míg a választók legnagyobb része ezt a politikát igényli.

- 300 párt (vagy annak látszó kezdeményezés) marakodik a Fidesz asztaláról lepotyogó morzsákért, mi ebbe nem állunk bele, mert nincs értelme, még ha elég sok pénzhez is lehetne vele jutni. A választáson sem fogunk indulni, nem a szavazatszerzésre hajtunk.

- Ennek egyébként megvan az az előnye, hogy megengedhetjük magunknak azt a luxust, amit a pártok többsége nem: hogy őszinték, tényszerűek legyünk még akkor is, ha esetleg ezzel megbántjuk azokat, akiknek a hazugságok elfogadása kényelmesebb. Nyugodtan lehülyézhetjük például a hülyéket, legfeljebb nem szavaznak ránk, amit egyébként se tehetnének :)

- A kampányra viszont gőzerővel készülünk, hiszen ilyenkor többen figyelik a közéleti eseményeket, és több emberhez eljuttathatjuk a legfontosabb üzenetünket: az önálló gondolat menő.

- Nem legyőzendő ellenségként vagy megvezetett birkaként kezeljük a Fidesz szavazóit, inkább megpróbáljuk megérteni őket (ez menni fog, hiszen az egész projekt ötlete egy egykor elkötelezett, mára kiábrándult Fideszes aktivista fejéből pattant ki) és olyan alternatívát találunk ki, ami nekik is kedvez. Valódi párbeszédre és értelmes kompromisszumokra törekszünk. 

- Nem panaszkodunk, hogy Andy Vajnáé és más strómanoké a fél magyar média, közben mindent elárasztanak az álhírek, és tombol az áltudományos hülyeség, miközben az emberek Tibi Atyát meg Pumped Gabót lájkolják a Facebook-on ahelyett, hogy fontos oknyomozó riportokat olvasnának. Megoldjuk.

- Nem törődünk bele abba, hogy Pumped Gabót és Tibi Atyát többen követik, mint a komoly tartalmakat. Ha kell, akkor a nevezett személyeket is csatasorba állítjuk a Közösségi Közszolgálati Média minél szélesebb közönségelérése érdekében. Oximoronnak tűnhet hogy Pumped Gabóval harcolunk a hülyeség ellen, de ezt is kifejtjük ebben a posztban. Röviden összefoglalja a cím, és bővebben az utolsó előtti bejegyzés: ha Pumped Gabó seggére tetoválva többen elolvassák és elfogadják, hogy a homeopátia hülyeség, akkor semmi más teendőnk nincs, mint Pumped Gabó seggére tetoválni ezt. Persze csak képletesen. :)

- Nem törődünk bele, hogy "a politika természete" olyan, amilyen, amitől tisztességes és értelmes ember jobb, ha távol tartja magát. Ha az értelmes emberek nem foglalkoznak a közös ügyeinkkel, akkor elvesztünk.

- Belátjuk, ha épp nincs igazunk, meghallgatjuk a kritikát. A változás mindenki saját fejében kezdődik, a Racionalista Párt története is pont így kezdődött, van miből inspirációt meríteni.

- Bár komoly üzleti modellre épül a projekt (erről a bejegyzés végefelé), a segítséged nélkül mindez nem fog tudni elindulni, úgyhogy ha változást szeretnél, és tennél is érte, kérünk, szánj rá negyed órát erre a bejegyzésre, amiben megpróbáljuk demonstrálni, hogy komoly a szándék, komoly eltökéltség van mögötte. Van cuki macska is a posztban, ha ez segít :)

A józan ész és a populizmus harca: ők bombázókkal támadnak, mi meg majd nyilazunk

 

neytitri.gif

 

Az Avatar című film grandiózus csatajelenete kezdődött a fenti megállapítással, és ma a gondolkodni próbáló közéleti aktivisták is hasonló helyzetben érezhetik magunkat. 

Tény, hogy a Fidesz a választási törvény saját igényeire szabásával, a gerrymandering csúcsra járatásával és soha nem látott mennyiségű közpénzzel kitömött propagandagépezet csatasorba állításával sikeresen elintézett magának egy olyan erőfölényt, amivel nehéz felvenni a harcot, ezért nem is kell - legalábbis nem úgy, ahogy eddig próbálkoztak a Fidesz ámokfutását megállítani tervező, sokszor jó cél által vezérelt, mégis túlságosan naiv ellenzéki szerveződések.

Reménytelennek tűnik a helyzet, de ügyes taktikával, elszántsággal, tiszta szívvel és lelkiismeretes munkával igenis sikerülhet, pont úgy, ahogy a filmben a Na'viknak is. Kellett hozzá egy Jake Sully, aki egykor a gonosz szolgálatában állt, de ezzel nem lesz gond nekünk sem :)

Hiába lapátolja például a Fidesz számolatlanul a pénzt a propagandaszócsővé silányított médiumokba, erre a választók egyre kevésbé vevők:

Tovább
Szólj hozzá!

Magyarország rossz időzónában van - javasoljuk a GMT+2 zónához való csatlakozást!

2017. október 29. 11:05 - Tomanovics Gergely

Minden októberben előkerül az óraátállítás és a téli időszámítás kérdése, hiszen nagyon sokan okkal gyűlöljük a téli időszámítást: december közepén már 4 óra előtt sötétedni kezd, pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie.

A Jobbik többször is kezdeményezte már a téli időszámítás eltörlését, Oroszország 2011-ben meg is lépte ezt (igaz, csak 3 évig örülhettek a +1 óra világosságnak télen, 2014 óta folyamatos téli időszámítás van érvényben) viszont nálunk EU direktíva szabályozza ezeket, úgyhogy sajnos ugyanúgy nem tudjuk eltörölni, ahogy a homeopátiát sem - de erre is van megoldás.

Sokan azt mondják: egyébként is a téli időszámításunk az "eredeti, természetes" állapot, de ez nem igaz. Legalább annyira nem, mint ha azt mondanánk: Magyarországon nincs mód autópályák és vasút építésére, hiszen természetes közlekedési eszközünk a ló...

Az időszámításunk és az időzónánk egyáltalán nem természetes.

Természetes az lenne, ha a napidőt használnánk, ahogy egészen az 1800-as évek végéig tettük: amikor a Nap a legmagasabban állt az égen, akkor volt dél. Természetesen ez a Föld görbülete miatt azzal járt, hogy gyakorlatilag minden településnek saját időszámítása volt (egész pontosan negyed szélességi fokonként, vagyis durván 25 kilométerenként egy perc volt az eltérés kelet-nyugati irányban) de ez nem igazán okozott problémát, sőt, valószínűleg fel sem tűnt senkinek, hiszen eleve nem volt sok olyan dolog, amit adott időre kell csinálni, például nem volt vasút és más menetrend, pontos nyitvatartási idő, bejárós irodai munkahely...

Tovább
165 komment

Így érvel egy homeopata "orvos" a homeopátia mellett... Vagyis inkább ellen :)

2017. augusztus 24. 10:50 - Tomanovics Gergely

Ma reggel a Hír TV Reggeli Járat című műsorában Dr. Boldogkői Zsolt biológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora és több kiváló írás (mint például az Indexen pár éve megjelent Homeopátia - a nagy átverés című cikk) szerzője, valamint Kecskés Gabriella homeopata "orvos" vitázott a népszavazási kezdeményezésünk kapcsán a homeopátiáról.

Az adásidő rövidsége és a "doktornő" arroganciája miatt nem igazán volt idő részletesen kifejteni az álláspontokat, mégis sok szempontból tanulságos beszélgetés volt ez, ami kiválóan rávilágít arra, hogy mi a különbség egy szakember és egy sarlatán között, Kecskés Gabriella érveléstechnikája gyakorlatilag mindenben megerősítette a homeopátiát ellenző szakemberek és a Racionalista Párt álláspontját.

Tovább
9 komment

Napfogyatkozás: Soros György miatt van, de homeopátiával BIZONYÍTOTTAN gyógyítható :)

2017. augusztus 20. 23:50 - Tomanovics Gergely

Holnap minden idők leglátványosabbjának ígérkező teljes napfogyatkozás lesz az Egyesült Államokban. Milliók várják izgatottan a csodálatos jelenséget, de gondolj csak bele: nem volt ez mindig így. Próbáld meg elképzelni egy középkori jobbágy szemszögéből.

Békésen kapálsz a mezőn, és bár egyetlen felhő sincs az égen, de egyszercsak elkezd furcsán halványodni a nap fénye.
 
Rossz érzés fog el. Megmagyarázhatatlan és nyugtalanító dolognak tűnik ez az egész. Egyre sötétebb van, aztán egyszer csak teljes, éjszakai sötétség borul a tájra, csak egy sejtelmes és ijesztő fénygyűrű látható a nap helyén.
 
Elfog a rettegés.

Tovább
20 komment

Hadüzenetet küldünk az áltudományos néphülyítésnek

2017. augusztus 15. 13:54 - Tomanovics Gergely

A Fidesz stratégiájának meghatározó eleme a konstans háborús retorika: a képzelt ellenségek látványos "legyőzése" az, ami a mai napig életben és kormányon tartja a pártot. Próbáljuk meg mi is, hiszen ellenségünk éppenséggel nekünk is akad, méghozzá a Fidesz kreált ellenségeivel szemben nagyon is valós:
 
A HÜLYESÉG.
 
Egyre többen vannak azok a sarlatán szélhámosok, akik (kihasználva az emberek tájékozatlanságát és a modern tudományba vetett bizalom megrendülését) terjesztik az áltudományos és/vagy ezoterikus bullshitet, ezzel pedig sokmilliárdos üzletet építenek.
 
300 évvel vagyunk túl a(z első) felvilágosodáson, ehhez képest sokan már a középkori viszonyok között is nevetségesen ható elméleteket terjesztenek, ideje lenne végre korlátok közé szorítani ezeket.
 
A legfontosabb természetesen a tudományos ismeretterjesztés, erről a Harmadik Felvilágosodás Programja leírásában írtunk, de úgy gondoljuk, ideje egy látványos akcióval felhívni erre a figyelmet.

Tovább
96 komment

Racionálisan az LMBT-házasságról

2017. július 03. 11:42 - Tomanovics Gergely

A társadalom alapja a család, fennmaradásunk és jövőnk záloga a minél több gyerek, ezért kiemelten fontos, hogy a hagyományos családmodellt támogassuk - legalábbis a konzervatív felfogás szerint, amelyet a mai magyar kormány is képvisel. Viták övezik a kérdést, hogy családnak tekinthetők-e a nem hagyományos modell alapján működő családok, ezek a viták különösen most, a Budapest Pride-ot megelőző napokban erősödnek fel, úgyhogy ragadjuk meg a lehetőséget, és próbáljuk meg racionális mederbe terelni ezeket is.

Kapcsolódó személyes bejegyzés: provokáció-e a Budapest Pride, és baj-e, ha az?

Mi is a hagyományos családmodell, és milyen érvek szólnak mellette?

A "gránitszilárdságú" alaptörvény 4. módosítása szerint a nemzet megmaradásának alapja, férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség (házasság) és a szülő-gyerek viszony. Idáig tiszta sor, bár máris nagyon sok családra nem tekint a "nemzet megmaradásának alapja"-ként, többek között az élettársi kapcsolatban gyerek(ek)et nevelőket, a gyermektelen házaspárokat, valamint a gyerekeket egyedül nevelő elvált szülőket. Vajon ők nem a nemzet részei, az ő kapcsolatuk és életük nem értékes a társadalom számára? 

A hagyományos családmodell mellet általában ugyanazt a 4 érvet szokták felhozni, vegyük sorra ezeket.

Tovább
218 komment
süti beállítások módosítása