Racionalista Párt

Racionálisan a 2024-es budapesti olimpiáról

2017. január 26. 14:38 - Tomanovics Gergely

Az olimpia az egyik legforróbb belpolitikai téma mostanában, hosszas viták övezik a rendezést és az ellene tüntető civil illetve ellenzéki mozgalmak tevékenységét, pedig ebben a kérdésben igazán könnyű lenne mindenki számára megfelelő, megnyugtató kompromisszumot találni.

Egyetértünk a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezésével, hogy döntsön a nép (hiszen a népszavazás intézménye pont ilyen kérdések eldöntésére való, nem a kormány saját önigazolására sokmilliárdért) de a döntést racionális szempontok alapján kell meghozni. Ha ezek alapján megrendezhető, a józan ész nem akadályozhatja meg a rendezést csak azért, mert épp Orbán Viktor miniszterelnöksége idején pályáztunk, és Orbán Viktornak rosszat akarunk.

Az olimpia ellenzői azt mondják: az olimpia irreálisan nagy terhet jelentene az ország gazdaságának, és hatalmas a korrupció veszélye is, és mivel számtalan más területen (oktatás, egészségügy, stb) súlyos pénzhiány van, ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Az olimpia támogatói azt mondják: az olimpia bőven megtérül, hiszen eleve takarékosan tervezték, és a várható haszon sokkal több lesz, mint amennyit rá kell fordítani, és egyébként is sok olyan fejlesztés valósul meg, ami az olimpiától függetlenül szükséges.

A Racionalista Párt álláspontja: bár az olimpiák története során nagyon kevés kivételtől eltekintve a játékok megrendezése komoly pénzügyi veszteséget okozott a rendező országnak, de ennek nem feltétlenül kell így lennie. A 60-as évek előtt a holdraszállásra is meglehetősen kevés történelmi példa volt, mégis sikerült kiviteleznie az emberiségnek, úgyhogy merjünk nagyot álmodni, és mutassuk meg a világnak, hogy az olimpia lehet takarékos és nyereséges is - ezzel garantáltan vezető hír lesz ez az ügyes kis ország a világsajtóban, és ennek talán még magánál az olimpiánál is komolyabb reklámértéke lesz.

Amennyiben a szervezők biztosak abban, hogy képesek nyereséges olimpia rendezésére, akkor nem okozhat gondot erre büntetőjogi felelősség terhe mellett garanciát vállalni, ha pedig vállalják a felelősséget a nyereséges mérlegért (mindezt független, külső hitelesítők ellenőrzése által és folyamatos civil kontroll lehetősége mellett) akkor hajrá! A tavaly nyári Foci EB megmutatta, hogy egy ekkora közösségi esemény milyen hangulatjavító szerként képes hatni egy ilyen alapvetően búskomor országban, úgyhogy ha még konkrét gazdasági haszon is van rajta, akkor nem hagyhatjuk ki a lehetőséget - sok honfitársunknak egy életre szóló élményt jelentene, ha élőben láthatná a kiváló magyar sportolók versenyeit, a nyereségből meg fejleszthetjük a kórházakat, vagy épp a hazai kis- és középvállalkozásokat.

Viszont: ha a megtérülés bizonytalan, és nem garantálható 100% biztonsággal, akkor egyelőre vegyük le a napirendről a kérdést, és a rendezésre szánt pénzt osszuk szét inkább a kis- és középvállalkozások között fejlesztési pályázatok formájában. A gazdaság erősödése idővel talán lehetővé teszi, hogy Budapest is olimpiát rendezzen, addig pedig van idő az olimpiától függetlenül szükséges közlekedési és egyéb infrastrukturális fejlesztések lebonyolítására is.

* * *

Ugye, milyen egyszerű lenne igazságot tenni? A legtöbb hasonló vérre menő politikai vitát ilyen egyszerű szempontok és feltételek alapján meg lehetne beszélni, ha végre nem jobb- és baloldalban, Soros Györgyben és Habony Árpádban, hazaáruló libsikben és megvezethető NER-birkákban gondolkodnánk, hanem józan paraszti ésszel a saját és közös érdekeinket egyaránt figyelembe véve.

A Racionalista Párt így képzeli a Három Harmad politikáját, a Szembenézés és a Közéleti Felvilágosodás programjait, amelyek megnyugtató, hiteles és komolyan vehető alternatívát nyújtanak a zűrzavaros elmúlt 27 év után. Tízmillióan vagyunk, csak sokan még nem tudnak róla, de ez változhat: olvasd el a párt alapelveit, létrejöttének körülményeit és legfontosabb terveit (amikben rád is számítunk) ezen az oldalon, csatlakozz Facebook-közösségünkhöz és terjeszd a hírünket, de ami a legfontosabb: ha valamivel nem értesz egyet, szólj! Hiszen lehet, hogy olyan érveid vannak, amiket mi még nem vettünk figyelembe, anélkül viszont nem mondhatjuk, hogy tízmillió magyart képviselünk.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://racionalistapart.blog.hu/api/trackback/id/tr1012140945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.01.30. 20:12:52

Politikust nem szokás elítélni, de ha valami csoda folytán mégis, akkor is az a kérdésem, hogy mit érek vele?
Amikor ott vagy egy megroppant gazdaságú országban, rengeteg hitellel, cserében rengeteg üresen álló, de folyamatos karbantartást igénylő épületekkel, akkor mennyire vigasztal az, hogy börtönben van, akinek köszönheted ezt?
Egyébként meg ne is osszuk szét a pénzt. Fordítsuk azt az államadósság csökkentésére. Ennek az eredménye az alacsonyabb törlesztőrészletek, amiket majd aztán szét lehet osztani, pontosabban inkább be se szedni.

IdomitottFoka 2017.01.31. 09:00:18

@Lord_Valdez: "akkor mennyire vigasztal az, hogy börtönben van, akinek köszönheted ezt?"

Ezt a kísérletet sajnos muszáj gyakorlatban nagy mintán elvégezni, teoretikusan nem megbecsülhető az eredmény.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2017.01.31. 19:31:29

@Lord_Valdez: a börtönbüntetés lényege nem a bosszúállás, hanem az elrettentés. A közönséges pitiáner bűnözőt sem azért ítéljük el, mert ez az áldozatának jó érzést okoz, hanem mert a börtönbüntetést kevesebben kockáztatják, és kétszer is meggondolják, mielőtt hülyeséget csinálnak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.01.31. 20:08:17

@IdomitottFoka: Még jobb lenne, ha nem jutnánk el odáig.

@Tomanovics Gergely:
Nem hiszek abban, hogy el tudnád rettenteni. Amíg bírja a nép támogatását, addig hatalmon van. Amíg hatalmon van, addig nem fogják elítélni.
A tapasztalat az, hogy minél nagyobb fenyegetés van a politikuson, annál erősebben kapaszkodik a székébe. Nézd meg Putyint. Kirobbanthatatlan és minden lehetséges és abszurd eszközzel hatalmon akar maradni. Naná, ha egyszer kikerül, megy a börtönbe, de nem fog.