Racionalista Párt

Racionálisan a bevándorlási válságról és a terrorizmusról

2017. január 26. 14:14 - Tomanovics Gergely

Talán ez ma az a problémakör, amiről a legnehezebb higgadt, normális vitát folytatni, ezért is ez az első bejegyzés a "Racionálisan aktuális kérdésekről" sorozatban. E sorozat célja, hogy konkrét ügyeken keresztül mutassa be, miben különbözik a Racionalista Párt felfogása attól, amit eddig a politikában megszokhattál.

Ütköztetjük az egymással szemben álló érveket és ellenérveket, megpróbálunk ezek alapján javaslatot tenni egy észszerű kompromisszumra, és végül a választókat bevonva finomra csiszoljuk az elképzelést. Valahogy így kellene működnie a demokráciának.

Igyekszünk minden aktuális ügyben írni egy ilyen vitaindítónak is szánt bejegyzést, a következő részben például a budapesti olimpia kérdését járjuk körül, ami egy viszonylag egyszerűen lerendezhető ügy - szemben például a bevándorlási válsággal, ami bonyolult.

Először is szögezzük le: aki a bevándorlás problémáját a szőnyeg alá söpri és elbagatellizálja, az bolond, és borzasztóan felelőtlen. Aki viszont rövidtávú politikai haszonszerzés céljára használja, hergeli a népet, pánikot kelt és gyűlöletet szít, az hazaárulást követ el, de minimum bűncselekményt, amely a BTK szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

A Racionalista Pártnak észszerű javaslata van a megoldásra. 

A Fidesz hosszú évek óta folyamatos háborúban áll valakivel.

Egyszerű, olcsó trükk: hitesd el a néppel, hogy valami komoly veszély fenyegeti, amitől majd jól megvéded. Közben ne felejtsd el politikai ellenfeleidet folyamatosan azzal vádolni, hogy ők a veszély előidézésében érdekelt gonosz erők pártján állnak, így két legyet ütsz egy csapásra.

Sokáig működött ez: kezdetben az elmúltnyócév és Gyurcsány volt a főellenség, majd a magánnyugdíjpénztárak, az IMF és a nemzetközi bankrendszer, a multinacionális cégek, Gyurcsány, a közműszolgáltatók, a trafiktulajdonosok, Brüsszel és az EU, meg persze a norvég civil alap és a Soros-által pénzelt, Gyurcsány kottájából játszó álcivil szervezetek. Kihagytam valamit? Ja, megvan: Gyurcsány.

A nép idővel immunissá kezdett válni ezekre. 2014. legvégére az internetadó bejelentése után a Fidesz népszerűsége történelmi mélypontra zuhant, csak két dolognak köszönhette a talpon maradást: a népet megszólítani képtelen ellenzék töketlenkedése, valamint 2015. első napjaiban a Charlie Hebdo elleni terrortámadás, és ezután kezdődő, tudatosan és hosszasan felépített menekültellenes kampány.

Ami miatt a kifulladása ellenére is zseniális a Fidesz korábbi folyamatos ellenségkeresése az az, hogy elérték vele: senki nem vette komolyan az újabb riogatást, így az ellenzék sem. "Ez is csak egy újabb hasonló próbálkozás, nem kell foglalkozni a problémával" - mondták sokan. "Beszéljünk inkább az oktatás és az egészségügy helyzetéről, az fontosabb lenne" - szólt az unalomig ismételt, elcsépelt közhely a sokadik alkalommal. Látványosan nem tudtak mit kezdeni a kérdéssel, és hogy mennyire nem tudták megszólítani a pártpreferenciával nem rendelkező választókat, azt a legszebben a Kétfarkú Kutya Párt Vastagbőrrel közös első komolyabb akciójának minden várakozást felülmúló sikere bizonyította be 2015. nyarán. 

 

A nyári-őszi események aztán megadták a kegyelemdöfést az ellenzéknek.

Aki szeret összeesküvés-elméleteket gyártani, könnyen gondolhatja azt, hogy ami 2015. nyarán történt, az mind a Fidesz műve. Ez volt az az időszak, amikor látványosan a kormányt kezdték igazolni az események, az ellenzék pedig látványosan leszerepelt.

Alig kezdődött el a bevándorlásellenes nemzeti konzultációt tavasz végén, júniusban zavargás tört ki a túlzsúfolt debreceni menekülttáborban, többen az utcán randalíroztak. Július és szeptember között fokozatosan vált menekülttáborrá először a Keleti, majd a többi budapesti pályaudvar környéke, szeptember elején pedig egy emlékezetes pillanat volt, amikor elindult a menekültek egy nagyobb csoportja M1-es autópályán Bécs felé gyalog, ezzel hatalmas közlekedési káoszt okozva. A vasúti közlekedés is akadozott, az országhatárokon hosszas ellenőrzés és kényelmetlen átszállás árán lehetett átjutni, ezáltal egyre többen szembesültek a káosz eszkalálódásával azok közül is, akik nem követik az ilyen híreket irreális mértékben felnagyító Habony-médiát vagy úgy általában a politika történéseit.

Valami nem oké - érezték egyre többen. Nagyon jól mutatta a helyzet súlyát, hogy azok is megnyilvánultak menekültügyben pro és kontra, akiktől soha korábban nem lehetett politikai témájú posztot vagy megosztást látni a Facebook-on. Ez az, amit az ellenzék figyelmen kívül hagyott: az embereket foglalkoztatja és nyugtalanítja a kérdés, ezért igenis foglalkozni kell vele, megnyugtató válaszokat kell adni a nehezen érthető jelenségekre. 

A kormány jól láthatóan a helyzet magaslatán volt: a nyár közepén eldöntötték, szeptemberig felépítették az ideiglenes gyorstelepítésű drótakadályt, majd nem sokkal később a 4 méter magas kerítést a szerb határon. Folyamatosan tematizálták a közbeszédet, az ellenzék meg csak loholt az események után. Néha megpróbálkoztak a menekültek iránti szolidaritás fontosságának hangsúlyozásával, közben megállás nélkül nyomták a szokásos kliséket: a kerítés meg a plakátok árából tegyük rendbe az oktatást meg az egészségügyet, satöbbi. Ez az oktatás és egészségügy olyan az ellenzéknek, mint szegény Benke Laci Bácsinak az ételízesítő, amin mostanában a fél internet röhög. Nagy veszteség az országnak, hogy 2002 és 2010 között is Orbán volt hatalmon, képzeljük csak el, milyen csodát vihetett volna véghez egy Gyurcsány-kormány az egészségügyben. Ja, várjunk csak...

A legkomolyabb ellenzéki csúcsteljesítmény az volt, amikor Gyurcsány és néhány tökkelütött DK-s politikustársa elutazott a szerb határhoz, és addig bohóckodtak a kerítés túloldalán, míg ott nem ragadtak. Kabaré.

A kényszeres ellenzékiség csapdája

Ezek a hónapok mutatták meg a napnál is világosabban a mai magyar politika legnagyobb rákfenéjét: az egybites fekete és fehér gondolkodás működésképtelenségét.

Ha a kormány azt mondja, hogy az ég kék, akkor az ellenzék kötelességének érzi kényszeresen bizonygatni, hogy valójában sárga. Ez nem a mai ellenzék sajátossága, 2010 előtt a Fidesz is pontosan ugyanezt csinálta.

Könnyű ezzel lukra futni, ha véletlenül 100 esetből akár egyszer is a kormánynak van igaza. Márpedig amikor a kormány azt mondta, hogy a schengeni külső határok megerősítése teszi lehetővé a belső határok eltörlését, azzal pont az EU egyik alapelvét fogalmazta meg.

Vonatkoztassunk el egy kicsit a migránsoktól: az országhatár nem csak a kintről beáramlók ellen nyújt védelmet, hanem a bentről kifelé igyekvőket is visszatartja. Ha nincs határellenőrzés, egy szegedi bankrabló a zöldhatáron át negyed órán belül Szerbiába menekülhet, ott meg bottal üthetik a nyomát a magyar rendőrök. A schengeni övezeten belül egy kicsit nehezebb eltűnni a hatóságok szeme elől, hiszen szoros együttműködésben dolgoznak a tagországok, összehangolt informatikai rendszer segíti a közös fellépést, és akár egy hétköznapi közúti ellenőrzésen is fennakadhat egy másik tagállamban körözött személy, volt is már ilyenre példa többször.

A schengeni külső határok megerősítésére tehát a migránsoktól teljesen függetlenül szükség van, és csoda, hogy eddig az járkált ki-be a határon, aki csak akart. Ha terroristavezér, kábítószermaffia, vagy az EU destabilizálásában érdekelt nagyhatalom első embere lennék, én is kihasználnám a kialakult helyzetet: a határokon keresztül akadálytalanul vándorló migránsok tömegében szépen elvegyíteném én is a saját embereimet, ebben tökéletesen igaza van az aggódóknak. A határt megerősíteni a szigorú törvényi keretek mellett fizikai akadály segítségével lehet, például vizesárokkal, vagy kerítéssel. A kormány ezt tette, a DK pedig szaladt panaszkodni az Európai Bizottsághoz, amiért a kormány végrehajtja a schengeni egyezményben foglalt kötelességét, meg hogy a kerítésen átmászó illegális határsértők megsérülnek. Könyörgöm, ha valaki kézzel betöri a lakásom ablakát, bemászik, eközben a szilánkok sérülést okoznak, nehogy már én legyek a hibás, amiért nem hagytam nyitva az ablakot a betörőnek. Ez egész egyszerűen nonszensz, és csodálkoznak, hogy a nép a Fidesz "kisebbik rossz" megoldása pártján áll, ami legalább biztonságérzetet nyújt. Tetszik vagy nem: minden ember előrébb helyezi a saját biztonságát másokénál, főleg egy olyan helyzetben lévő országban, ahol sok ember napi megélhetése is bizonytalan. 

Tehát a kerítés egy szükséges rossz, és az európai unió alapelveivel összhangban áll, így a Racionalista Párt is támogatja azt, ahogy a kerítésen át illegálisan érkező határsértők felelősségre vonását is. Ez utóbbi viszont csak úgy működik, ha nem kényszerítjük törvénysértésre azokat, akik ténylegesen háború vagy üldöztetés miatt keresnek menedéket Európában. Ez ugyanolyan európai alapelv, amihez tartanunk kell magunkat, és külön kell választani az illegális bevándorlókat a valódi menekültektől, amivel véget is ér itt a Fidesz méltatása. Ők ugyanis aljas módon összemossák a kettőt, és azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy ezt valaki (Brüsszel, Soros, bárki) szándékosan a szegény magyar emberek ellen csinálja. Az átlagemberek számára Brüsszel egy távoli, nehezen érthetően működő valami, és könnyű olyasmit okolni a bajokért, amit az emberek nem értenek. Egyszerűen képtelenek átlátni az Európai Unió működését, és aki személyesen nem haszonélvezője a tagságnak, vagy épp egyenesen vesztese annak (gondoljunk csak például a hatvani cukorgyár bezárásakor utcára került munkásokra) az fogékonyabb lesz az euroszkeptikus nézetekre. Lehet és kell is a Fideszt okolni azért, hogy a médiában szerzett befolyását ezen érzelmek fokozására használja fel, de az EU és a brüsszeli döntéshozási mechanizmusok bonyolult összefüggéseit értő liberális értelmiség ugyanolyan hibás, amiért beletörődik ebbe, és meg sem próbál az egyszerű emberek nyelvén kommunikálni, hogy elmagyarázza nekik azokat a dolgokat, amit nem értenek (miközben a szívük mélyén szeretnék). 

Ez az, amit a Racionalista Párt a legfontosabb feladatának tekint, erről sokat olvashatsz a bemutatkozó programvázlatban. Nem győzzük hangsúlyozni: az emberek nem hülyék, legfeljebb tájékozatlanok, és a bizonytalan időkben ahhoz fordulnak segítségért, aki látszólag megérti és meghallgatja őket. A Fidesz pontosan ezt teszi, és ez a sikerének legfontosabb titka, ugyanakkor rossz válaszokat ad az emberek kérdéseire, félrevezeti őket, és ez az, amiért mielőbb buknia kell. A Racionalista Párt a választói tudatosság fejlesztésében látja a felemelkedés kulcsát és a világméretű populizmusjárvány megfékezésének lehetőségét.

Végül beszéljünk egy kicsit a kvótákról és a népszavazásról

A kényszerellenzékiség citromdíjas produkciója nem is a már említett DK-féle kerítéslátogatás volt, hanem a Fodor Gábor vezette Liberálisok népszavazási kampánya.

A Fidesz feltett egy alapvető tárgyi tévedést rejtő totálisan értelmetlen népszavazási kérdést, az ellenzék pedig képtelen volt lecsapni a magas labdát - egyedül a magát viccpártként definiáló, ebben az ügyben mégis kivételesen komoly ellenzéki pártként viselkedő Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak sikerült. Próbálkoztak, hogy belemagyarázzák: a népszavazás valójában az EU-tagságunkról szól, és aki otthon marad vagy igennel szavaz, az az Európai Unióra szavaz, ez pedig legalább akkora marhaság, mint az, hogy Brüsszel migránsokat akar Magyarországra telepíteni.

"Akarod-e, hogy ez a hülye brüsszel migráncsokat telepítsen a városodba? Ugye tudod, kisfiam, hogy mi a migráncs: biztos te is láttad már a tévében, tegnap is mutatták, hogy ott tombol a kerítés mellett hogy jöhessen elvenni a munkádat, ami már nincs is, ugyanis az a rohadék brüsszel már évekkel ezelőtt elvette és a multiknak adta, de most jól megmondhatod nekik, csak gyere szépen, így kell megfogni a tollat, két egymást metsző vonal, ügyes kisfiú vagy" - gyakorlatilag erről szólt ez az egész népszavazási cirkusz, amivel csúcspontjára ért a választók totális hülyének nézésén alapuló gyermeteg, primitív, szánalmas populizmus.

Nagyon reményteljes hír, hogy a milliárdokból felépített agymosógépezet, megfélemlítések és az ellenzék töketlensége ellenére milyen látványos kudarcba fulladt az egész. Magyarázkodhatnak, hogy 98 százalék így meg úgy, meg hogy nem is volt igazán tétje a népszavazásnak (érdekes, aznap az MTV híradója szerint nagyon is komoly tétje volt, hiszen a migráncsok seregei várták a szerb határon az eredményt és a "számukra kedvező" híreket) de ettől még a tény az tény marad: a népszavazás szerencsére érvénytelen lett. Nem szabad viszont hátradőlni és szó nélkül elmenni egy másik fontos tény mellett: 3,3 millió honfitársunk vette a fáradságot, hogy elmenjen, és a Fidesz számára kedvező választ jelölje meg, ráadásul sokan azzal a meggyőződéssel, hogy ez most tényleg nem Orbán Viktorról szól. Végülis teljesen érthető a NEM válasz: te talán akarod, hogy bárkit betelepítsenek ide? Akarja a rosseb. Azt sem akarja senki, hogy Ausztrália a területén élő számtalan mérges kígyó közül akár egyet is ide telepítsen. Mégsem tartunk róla népszavazást, mert hülyeség azt feltételezni, hogy Ausztráliának ilyen szándékai lennének - és Brüsszel pont ugyanígy nem akar ide betelepíteni illegális migránsokat, nincsenek erre vonatkozó kvóták, tehát a népszavazáson feltett kérdés úgy baromság, ahogy van. A kvóta mindössze arra vonatkozik, hogy a legálisan érkezők menedékkérelmének elbírálása ne csak a határmenti országok erre szakosodott hivatalait terhelje, hanem az Európai Unió összes tagországa vegye ki belőle a részét. Ezt, vagyis a valódi menekültek ügyét mossa össze a Fidesz a kerítés mellett randalírozó illegális migránsokéval, ráadásul bonyolítja még a képet a Dublin III rendelet, amely értelmében a migránsokat vissza lehet(ne) toloncolni abba az uniós országba, ahol először regisztrálták őket, azaz ha ez Magyarországon történt (mert mondjuk Görögországon ellenőrzés nélkül áthaladtak Macedónia és Szerbia irányába) akkor ide. Legalábbis elméletben, mert a gyakorlat meglehetősen homályos, és ez az, amiben sem ellenzék, se az EU nem segít eligazodni. 2015 nyarán a magyar kormány kijelentette, hogy "technikai okokból" nem tartja magát a rendelet előírásához, és nem fogad vissza senkit, a sajtóhírek alapján ez azóta is így van. Akkor meg minek volt a népszavazás, ha anélkül is simán el lehet utasítani egy uniós rendelet betartását? És minek van a rendelet egyáltalán, ha nem kötelező betartani? És egész pontosan hogyan képzelik ezt a visszatoloncolást a gyakorlatban: buszokkal a határra szállítjuk a migránsokat, és kirakjuk őket a pusztába, és azt várjuk, hogy ők majd ebbe szépen beletörődnek? 

Zavaros ez az egész helyzet, és se a hazai ellenzék, se az Európai Unió nem segít, hogy az állampolgárok is megértsék - a zavaros helyzetek pedig a populizmusnak ágyaznak meg. Világos, egyértelmű, közérthető és megnyugtató programra van szükség, amely az Európai Unió alapértékeivel összhangban segítséget nyújt az Európában menedéket keresőknek, ugyanakkor garantálja saját polgárainak védelmét. Fontos, hogy foglalkozzunk a radikalizálódás és a terrorizmus kérdésével is, amit a Fidesz szintén előszeretettel összemos a bevándorlással, hogy ezzel is fokozza a pánikot és a megosztottságot a kérdésben. A Racionalista Párt alapítójának erre is van egy személyes élettörténetből merített magyarázata, olvasd el a tomanovicsgergely.blog.hu-n. Röviden a lényeg: ezt a kérdést nem szabad a vallás vagy kulturális különbségek felől megközelíteni, az európai ember is ugyanúgy eljuthat egy mélypontra, és el is jut, csak ő mondjuk a drogokhoz nyúl és esetleg a vonat alá ugrik, amivel a szerelvényen utazóknak okoz fél órás kellemetlenséget, meg annak, akit kirabolt, hogy legyen pénze a cuccra. Aki meg a radikális iszlámban talál menedéket, az mások életének kioltásával áll bosszút a világon, és ez nyilván drasztikusabb, de mindkét esetben ugyanaz az alapvető emberi tulajdonság áll a háttérben, amivel foglalkozni kell, és nem a következményeken lovagolni. 

Nagyon fontos az is, hogy végre ne egymást libsizzük és nácizzuk, mert ettől se a menekültek nem fognak visszafordulni, se a terroristák nem gondolják meg magukat, csak magunknak csinálunk még több bajt, mint amennyi egyébként is van. 

31 komment
Címkék: bevándorlás

A bejegyzés trackback címe:

https://racionalistapart.blog.hu/api/trackback/id/tr6012150981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2017.01.27. 19:45:05

A posztból nem derül ki, hogy mi a pàrt vàlasza a migràciós vàlsàgra...Azt gondolom, hogy Orbànnak igaza van abban, hogy lehetőleg egy afrikai vagy közel-keleti illegàlis migrànst sem enged be. Túl sokat kockàztatnànk az ismeretlen hàtterű, szàndékú , kultúridegen tömegek befogadàsàval...A nyugati példàt màr làtjuk, ami ide nem hiànyzik...Szeretnénk megmaradni egykultúràjú, homogén nemzetàllamnak, amíg tudunk...

2017.01.27. 20:48:48

A racionalista hozzáállás kedvemre való. Ateista, műszaki végzettségű férfiként ki nem állhatom az érzelmi alapú politizálást, hisztériakeltést, bullshitelést, gondolatrendőrséget, polkorrektséget, korrupciót, nemzeti maszlagot.
A Fideszt a pokolba kívánom. A ballibeket is.
DE!
A migrikommunikációjuk borzasztó egyszerű, de a kormány legalább tett valamit azért, hogy megállítsa az illegális migriket. Nem Orbán bombázta szét Gaddhafi Líbiáját, Aszad Szíriáját, ezzel elszabadítva a harmadik világból induló inváziót. Neki addig terjednek a lehetőségei, hogy építtetett egy kerítést.

A racionalitás nevében jó lenne a közveszéllyel fenyegetés tényállását nem idekevern vagy legalább egy büntetőjog különös rész tankönyvet elolvasni...

A migrik által ellepett nyugati országokban olyan borzalmak történtek eddig, hogy azokra felhívni a figyelmet egyenesen kötelessége a kormánynak.
A migrik pedig a nemzetközi jog értelmében nem menekültek! Csak hogy a racionalitás talaján maradjunk a fogalmak használatával.

"A schengeni övezeten belül egy kicsit nehezebb eltűnni a hatóságok szeme elől" - ja, a berlini teherautós terrorista is volt számtalanszor büntetve, mégis szabadon mozgott, sőt a terrorcselekménye után is beutazta fél Európát (Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, majd Olaszországban véletlenül megállította egy rendőr és lelőtte). Vicc az egész.

Magyarország déli, schengeni határán számtalan Szíriába igyekvő brit, francia, belga kőkemény dzsihádista, ISIS-hez szökni próbáló lány akadt már fenn. Ha Merkel nem keverné a kakit, akkor egy védhető határ lenne ott, de ha évente behív 1 millió illegálist, akkor azok közül sok át is fog törni...

nick papagiorgo 2017.01.27. 21:11:07

No, akkor vegyük végig.

Ezt az egész bevándorlósdit az albánok kezdték, mert rájöttek, hogy ők keveset keresnek, viszont ha menedéket kérnek pl. Németországban, Svédországban stb, akkor annyit kapnak ("feltételezett" menekültként), amiből az egész családot el lehet tartani, hónapokig. Ezek egyáltalán nem voltak a szó legszorosabb értelmében sem "menekültek" (ha csak nem a szegénység elől menekültek), de a német, svéd stb. jóléti társadalmak akként kezelték őket, és tejeltek nekik. Még most is vannak ilyen, évek óta ott dekkoló albánok pl. Németországban.
Az albánok persze nem kaptak menedékjogot, de hónapokig (évekig) kapták a segélyt, amíg a kérelmüket el nem bírálták, ebből addig komplett családokat tartottak el Albániában.

Ez nagyon fontos, hogy ezt az albán-dolgot megértsük, mert az egész későbbi modell ezen alapul. A nyugati, kvázi jóléti társadalmakat gyakorlatilag csapdába ejtette a saját jóindulatuk: ha én 1000 eurót kapok havonta, mert mondjuk "albán kisemmizett" vagyok, és tudom, hogy semmi esélyem, de 1-2 évig ezen lóghatok, akkor meg fogom próbálni, főleg ha otthon az átlagkereset mondjuk 100 euró. Ez mondjuk valahol a nyugati társadalmak problémája is, annyira kizsákmányolták a perifériát, hogy ott ilyen munkabérek voltak, tehát ezek elkezdtek a nagy pénz reményében jönni, ezen nem kell csodálkozni.

Mivel az albán-modell működött, némelyek úgy gondolták, hogy ezt tovább is lehet fejleszteni: importáljunk/exportáljunk tényleg nyomorult embereket, akik háborús övezetekből jönnek, ezekből kb milliók állnak rendelkezésre. Kiépült (és ez a veszélyes) egy lánc, amelyik a szerencsétleneket Szíriából Németországba lökdösi. Ezt én nem hiszem, hogy ez úgy magától jött volna létre, valaki biztos áll mögötte, az már nézőpont kérdése, hogy ez most Soros György, vagy az albán/török/szíriai maffia. Vegyük észre, hogy a szerencsétleneknek teljesen hülyeségeket adnak be, eldobáltatják velük az úti okmányaikat (mindenki Ahmed és január 1-én született) , keményen kizsákmányolják őket (több ezer euró a határon átjutás) tehát végül is csak élősködők. Vegyük észre azt is, hogy a "harcosokat" (aktív vagy potenciális terroristák) is így lehet legkönnyebben átjuttatni a határon, a menekültek tömegével. Ezek már (sajnos) most is megmutatták, hogy igen, ők is átjutottak.

Egy biztos, ha ennek a folyamatnak (ami sokak számára annyira jövedelmező) nem sikerül véget vetni, akkor kb mindenki megszívja - a menekültek is (mert mindenki utálni fogja őket, és nem várja őket a tejjel-mézzel folyó kánaán), az átvonuló országok is, meg a befogadó országok is. Ennek a jelei már most mutatkoznak. Csak még időbe telik, amíg egy olyan masztodon, mint Németország kb 180 fokos fordulatot hajt végre. Ez nem megy egyik napról a másikra.

2017.01.27. 21:12:09

"akik ténylegesen háború vagy üldöztetés miatt keresnek menedéket Európában. Ez ugyanolyan európai alapelv, amihez tartanunk kell magunkat, és külön kell választani az illegális bevándorlókat a valódi menekültektől"

Az a vicc, hogy ezek nemzetközi jog szerint nem menekültek, ugyanis menekült az, aki az első biztonságos országban menedéket kér és kap.
Szíria, Irak és Magyarország közt hány biztonságos ország van? 3-4 legalább. Aki meg Pakisztánból, Indiából, Bangladesből jön, az semmi elől se menekül, csak a nyomora elől.

A Fidesz bukását nálam senki se várja jobban, de talán az illegális migrik elleni fellépés miatt mégis maradnia kellene a velejéig korrupt orbánista maffiának. Mert sajnos a ballibek és a kerítést Szerbia felől rázó Gyurcsány ahogy hatalomra kerülnének, rögtön elszabadulna a pokol.

Feketehegyi 2017.01.27. 21:14:49

@Brix:" Szeretnénk megmaradni egykultúràjú, homogén nemzetàllamnak, amíg tudunk..."
Ezzel csak egy probléma van: Magyarország (sem a történelmi, sem a mai) sosem volt egy kultúrájú, sosem volt homogén és sosem volt nemzetállam! Ezek azóta kergetett vágyálmok, amióta az ezeket a célokat kitűző ...izmusok megfogalmazódtak és hazánkba is eljutottak. Egy mindenkori szűk hatalmi kör eszközei a tömegek lehető legegyszerűbb és legolcsóbb manipulálására.
"a nyugati példát"... Amióta írott emlékeink vannak a történelemről két elem újra és újra ismétlődik bennük: a befogadó kultúrák fejlődtek és fejlődnek, évezredekig vagy napjainkig fennmaradtak, a bezárkózók/elzárkózók rövid idő után elbuktak, csak tárgyi emlékek maradtak utánuk. Napjainkban is e kettő közül tudunk választani.

nick papagiorgo 2017.01.27. 21:42:44

@Colonel H. Stinkmeaner:
ezt nagyon jól látod.
Sajnos a ballibek/Gyurcsány ebben szimpla üzleti lehetőséget láttak, tegyük Magyarországot Európa befogadótáborává, és majd ömlik ide az EU-s támogatás.
Azt, hogy mennyire nem ömlik, meg mivel jár ez, bizonyítja Olaszország példája. Azok lelkesen befogadják a Tunéziából, Líbiából stb jötteket, a drága Matteo Renzi keményen be is szólt Magyarországnak (vonjuk meg a segélyt, mert Magyarország fasiszta, kerítést emel). Mire Orbán visszaszólt neki, hogy majd meglátjuk ki hol lesz 2020-ban. Nem tisztem Orbánt védeni, de Renzi pl. már sehol nincs, a saját népe buktatta meg. És meglepődnék, ha ő lett volna az utolsó vagy az egyetlen.Ennyit kb erről a témáról :)

John Doe3 2017.01.27. 21:45:37

Tömeges bevándorlás nem fenyegeti Magyarországot. Tömegek átvonulása : nos, ez egy más kérdés, ez ellen valóban csak a schengeni egyezmény szó szerinti értelmezése működhetne, de teljesen más helyzet, ha egy ember, mintha egy millió reked a határ túlsó oldalán. Egyet értek azokkal, akik szerint papírok nélkül nem lehet beengedni senkit, de mi van, egymillióan dobják el az útlevelüket? A tömeghatás komoly dolog... Az okokat tekintve Nicknek adnék igazat, de Sorost nem keverném ide. Ettől viszont a népszavazás baromság volt, és tartok tőle, hogy a poszter sem olvasta népszavazási kérdést. A baj az, hogy a me. bekattant, mivel politikai túlélését a migránsügy nagy lángon tartásától tette függőve, ugyanakkor addig brüsszelezik, amíg úgy nem jár, mint Meciar 1992-ben. Csak ha az EU rúg ki bennünket, az mindenkinek fájni fog, és sokak életét is fogja követelni. Régi magyar népi bölcsesség: ne játssz a tűzzel!

2017.01.27. 21:46:59

@Feketehegyi: "Amióta írott emlékeink vannak a történelemről két elem újra és újra ismétlődik bennük: a befogadó kultúrák fejlődtek és fejlődnek, évezredekig vagy napjainkig fennmaradtak, a bezárkózók/elzárkózók rövid idő után elbuktak, csak tárgyi emlékek maradtak utánuk."

Ilyet hogy bírtál leírni!?

Masszív, kirekesztő, időről időre bezárkózó, magukat felsőbbrendűnek gondoló kultúrák, mint a japán vagy kínai tűntek? A kínai kultúra alig 8000 éves, folyamatosan elzárkózott mindenki elől, valahogy fenn is maradt olyan sikeresen és folytonosan, hogy ha ma előveszel egy időszámítás előtt 1000 évvel írt emléket, azt el tudod olvasni (a szavak kiejtéséről nem lesz fogalmad, de a jelentésük világos).
Pont Kínában, a legrégibb folyamatosan fennálló kultúrában az idegen behatásokat mindig negatívnak látták utólag, elég csak a gyűlölté vált, idegen mandzsu dinasztiára gondolni.
El kell tudni dönteni, hogy kit és mit engedünk be, meddig és milyen feltétekekkel. És nem kell elsietni a befogadást! Nyomorban élő afrikaiakból, arabokból mindig lesz elég, ha mi csak 50 év múlva kezdünk esetleg gobdolkodni a multikultin, azzal se késünk le semmiről, hisz a harmadik világ folyton ontja a migriket.
Ez a multikulti felé nyitás nem olyan, mint az internet, hogy aki nem száll be azonnal, az menthetetlenül lemarad.

Mellesleg a "befogadó" kultúrák a történelem folyamán az esetek döntő részében nem befogadtak, hanem meghódították őket.
Indiában a "befogadott" muszlimok felépítették a Taj Mahalt meg más szép épületeket... csak kb. százmillió hindut lemészároltak.
Perzsia kultúrájára rátelepedett az iszlám, ma meg már alig valami van meg a régiből. Egyiptomban szintén a mohamedánok telepedtek rá az ókori piramisokra, de semmi folytonosság nincs, csak mutogatják turistáknak, de az ókori egyiptomi kultúra semmiben se azonos a mai arabbal.
Az indiánok is hogy befogadták a fehér telepesek kultúráját, most rezervátumokban alkoholizálhatnak. Ja, mert meghódították őket.

A római kultúrát szépen lenullázták a germán barbárok, akiket a rómaiak befogadtak, hogy katonáskodjanak nekik, majd azok megmerényeltek pár császárt, Rómát feldúlták párszor, végigerőszakolták Itáliát.

A keresztények se nagyon hagytak meg semmilyen más kultúrát, ahol megjelentek. A szászok, balti népek, skandinávok pogány kultúrájának már csak az emlékei vannak meg és csak találgathatunk, hogy milyen is volt az eredeti. A magyar kultúrát is elsöpörte a nyugati, kellett hozzá a feudalizmus, német lovagok, felnégyelések, fülekbe ólom öntése.
A csehekre évszázadokig rátelepedtek a németek, gyakorlatilag majdnem eltűnt a cseh kultúra a cseh állammal együtt, a csehek nem annyira szívesen emlékeznek arra a történelmi időszakra.

Szerintem minden népnek meg kell hagyni a jogot, hogy eldöntse mikor és kiket fogad be és milyen feltétekekkel.
Ha meghódítják őket és elsöprik a kultúrájukat, az más, az ellen is lehet küzdeni, legfeljebb veszítenek. De önként beengedni valakit, akivel alapvetően nem értesz egyet, az hülyeség.

Bezzeg a mohamedánok, azok aztán befogadóak. Csak épp az öbölmenti arab országok (Szaúd-Arábia, UAE, Katar) és Jordánia a többi mohamedánt kutyába se veszik. Egy pakisztáni, egyiptomi, marokkói, bangladesi vagy indonéz muszlim semmilyen jogot nem élvezhet ott. Ez aztán a befogadás! Még a hasonszőrűt is gyűlölik.

Fekete Pestis 2017.01.27. 21:48:19

@Fekete Pestis:

Az Elsevier egy trumpista oroszbarát szar, de migráncsügyben képben van. A Berlingske viszont egy mértékadó jobboldali liberális lap.

nick papagiorgo 2017.01.27. 21:54:16

@Feketehegyi:
"a befogadó kultúrák fejlődtek és fejlődnek, évezredekig vagy napjainkig fennmaradtak, a bezárkózók/elzárkózók rövid idő után elbuktak, csak tárgyi emlékek maradtak utánuk."

Ez nagyon súlyos és nagyon hibás értelmezése a történelemnek. Csak általános iskolába teccett járni, és ott is át tetszett aludni a töriórákat :)

A nyugatrómai birodalom (a befogadó) pl. feloszlott 476-ban), a "bezárkózó" keletrómai birodalom meg túlélte ezer évvel, 1453-ban bukott el,akkor sem belső feszültségek miatt, hanem a török terjeszkedés hatására. Ez a legegyszerűbb példa, de tudnék még párat hozni arra, hogy egy birodalom hogyan élt túl akár évszázadokat is azzal, hogy "bezárkózott" és nem "befogadó" volt".

Jó reggelt kívánok :)

nick papagiorgo 2017.01.27. 21:58:47

@Colonel H. Stinkmeaner:
huh, megnyugodtam :)
Más is járt töriórára, nem csak én :)

Jakab.gipsz 2017.01.27. 22:05:42

@Feketehegyi: és persze mindenki.
A befogadó kultúrák fejlődtek és fejlődnek, állítod Te.
Miféle tapasztalatra alapozod ezt az állítást, gondolom amerikai tapasztalatok alapján, meg jelent ott a söpredék is, lásd. maffia, sőt mondhatnám úgy is, hogy az európaiak szemete is, ebből viszont nem igazán lesz kultúra.

Ha pedig a filozófusok söpredékét is hozzá csapjuk, például az ateisták széles táborát, kész is a racionálisan irányított katasztrófa, amelyet a saját józan eszünk létrehoz.

Itt tartunk most.

Ad Dio 2017.01.27. 22:06:13

Kedves RP! Legközelebb tessék már írni az ország problémájáról is, ne csak az ellenzékéről. Az elsőről jó volna végre néhány "racionális" szót hallani. Az utóbbi téma viszont döglött kutyát nem érdekli.

:-/

Brix 2017.01.27. 22:06:31

@Feketehegyi: "vannak a történelemről két elem újra és újra ismétlődik bennük: a befogadó kultúrák fejlődtek és fejlődnek, évezredekig vagy napjainkig fennmaradtak, a bezárkózók/elzárkózók rövid idő után elbuktak"
Szerintem pont az ellenkezője az igaz. Azok az országok, amelyek nem befogadók, sokkal stabilabbak. Pl Japán a világ egyik legbiztonságosabb és egyben leggazdagabb országa is. A Skandináv országok szintén nagyon biztonságos és jóléti államok voltak , amíg nem jelent meg a tömeges migráció...A túl nagy "faji"-, kulturális, és vallási diverzifikáció inkább káros és kockázatos egy társadalomra nézve. Valójában még a szupergazdag , szuperdemokratikus USA-ban is elképesztő nagy " faji" ellentétek vannak és bizony a rasszizmus/ előítélet is része a mindennapoknak...( Ezt maga Obama is beismerte) A tanulság: lehet valamennyi migráció, de csakis ésszel , legális és ellenőrzött keretek között! Pl a kormány ukrán vendégmunkásokat toboroz...Keresztények, európaiak és nem akarnak megváltoztatni vagy túlszaporodni minket....Azokból a régiókból , ahol elképesztő népességrobbanás zajlott le az elmúlt évtizedekben , nem szabad embertömegeket befogadni , mert akkor valóban visszavonhatatlanul átalakul a kontinens emberföldrajzi, kulturális képe. Az átalakulás nem feltétlen lesz egy békés folymamat, hiszen a milliós tömegekben érkező és csalódott fiatal férfiak tömegei előbb-utóbb erőszakhoz fognak folyamodni, hogy be tudják teljesíteni a vágyaikat anyagi és más értelemben...

Sexual Harassment Panda 2017.01.27. 22:07:51

@Colonel H. Stinkmeaner:
"Az a vicc, hogy ezek nemzetközi jog szerint nem menekültek, ugyanis menekült az, aki az első biztonságos országban menedéket kér.."
Ez nem igaz.
bàrhol kèrhet menedèkjogot, nem tiltja a genfi egyezmèny hogy tovàbb àlljon.

nick papagiorgo 2017.01.27. 22:17:22

Egy a lényeg:
A történelem során, az évezredek alatt, megvolt a lehetőség az emberek keveredésére.
Néha ezt kemény eszközökkel is "támogatták" pl. a törökök meghódították fél Európát (meg a mongolok is , meg régebben a magyarok is stb...)
Mégis, Németországban alapvetően németek élnek, Olaszországban olaszok, Magyarországon magyarok stb.
Lehet én vagyok a hülye, de nem teljesen értem, miért kellene ezt a folyamatot (a keveredést) mesterségesen felgyorsítani. Még a "munkaerőre" hivatkozva se. Arról nem is beszélve, hogy nem a "munkaerő" áramlik be.

Brix 2017.01.27. 22:26:16

@Sexual Harassment Panda: A Genfi egyezményt már régen újra kellett volna fogalmazni , mert a 2VH óta nagyban megváltoztak a viszonyok. Manapság a túlnépesedett országok polgárai a menekültjoggal visszaélve rohanják le a fejlett országokat. Valamit soha ne felejtsünk el : a menekültjog soha nem lehet a nemzetállam polgárainak érdeke feletti jog , vagyis amig nem változik meg a globális menekültjog , addig fel kellene mondani az összes menekültjogi egyezményt! (.. meg kifüstölni az összes marxista és maoista funkcionárisut az ENSZ-ből..)

Sexual Harassment Panda 2017.01.27. 22:28:44

@Brix: de jelenleg èrvènyben van a genfi 1ezmèny, ès mi elfogadtuk.
Nincs benne okyan, hogy a menedèkkérőnek meg kell àllnia az első bizto sàgos orszàgban

Brix 2017.01.27. 22:32:48

@nick papagiorgo: Az afrikai , ázsiai migránsokkal senki sem keveredik, szinte...Ők kulturális, vallási, etnikai zárványként funkcionálnak a nyugati társadalmakban. Többet vesznek el a közösből, mint amit hozzátesznek... Amíg nem voltak olyan sokan, addig kitartotta őket a jóléti rendszer...A nagy kérdés az lesz, hogy mi történik a most érkező embermilliókkal, mert a jóléti állam mindenhol leépülőben és szakképzetlen munkáskéz sem kell...Egy választásuk marad: a bűnözés vagy a terrorizmus... mert hazamenni nem fognak...

Brix 2017.01.27. 22:36:24

@Sexual Harassment Panda: KI kell léni , mert már elavult és nem felel meg a jelenkor kívánalmainak...

tede 2017.01.27. 23:08:47

Elég csak a magyar történelemre gondolni, amikor a nagy befogadáson meg integráláson gondolkodik valaki. Idejött egy nép (jó tudom, hogy sokan még ezt is vitatják, de ennyire ne menjünk vissza), amelyik nem illeszkedett az akkori kor nagyhatalmainak a kultúrájához. Az integrálás ugye úgy történt, hogy fel kellett venni a kereszténységet, ellenkező esetben kisöpörték volna ezt a népet innen az akkori nagyhatalmak előbb-utóbb.

Akik a történelemre hivatkoznak a bevándorlás mellett, egyrészt elfelejtik a virágzó és magukban szépen fejlődő birodalmakat, amiket maximum valami külső erő tudott csak leverni (hm, remélhetőleg nem egy példa arra, ami itt is következik). A másik lehetőség meg ugye, hogy a bevándorlókat kőkeményen integrálták akkoriban és aki nem vette fel az adott ország kultúráját, vallását az nagyon megjárta. Lásd még például a kunokat, amelyik keménykedett, mehetett a 3.14csába, csak az maradhatott, amelyik asszimilálódott.

Egy keménykezű középkori állam ezt meg tudta oldani, egy gyenge liberális mostani állam erre képtelen, hogy nagy embertömeget integráljon.

Én mindig arra gondolok, hogy ezek a közel keletiek milyen módon bánnak a nőkkel. Vajon ezt ki lehet belőlük nevelni vagy csak elfojtják bennük ideig-óráig a liberális maszlaggal? Azért ezen érdemes lenne elgondolkodni, hogy egy iszlám vallású ember nagyon sok nekünk idegen kulturális tradíciót is hordoz magával és nem fogja elfelejteni, mert a liberálisok azt kérik.

Feketehegyi 2017.01.28. 14:04:35

@Colonel H. Stinkmeaner: Örülök, hogy itt jobbára kérdéseket, érveket olvasok, és nem a mások minősítése dominál.
A magukat fejlettnek tekintő kultúrák (a tulajdonra épülők lényegében mind), magukat minden esetben felsőbbrendűnek gondolták a többinél, az „európai” is. Az egyének szintjén rendszeresen nyilvánul ez meg a neten is.
Japán és Kína a korai/felfedezések kori európai kísérletekre tényleg elzárkózással reagált (De nem bezárkózással!), és mai napig ez él a köztudatba, mert a tankönyvekben szinte csak ez szerepel róluk, valamint, hogy külső erőszakra nyíltak meg. Aki belemerül történelmük részleteibe, a kapcsolatba került kultúrák, részükre hasznos elemeinek tömeges adaptálását tapasztalja. Ha ezt le is írták volna, az a saját kultúrájuk felsőbbrendűség tudatának elvesztését jelentette volna (Forrás kritika: Ki írta? Kinek az érdeke?). Japán és Kína modernizációjának is ez a hagyomány az alapja.
Igen, el kell tudni dönteni, hogy kit és mit engedünk be. Viszont, azok esetében, akik jönni akarnak, mi szabhatunk feltételeket (pl. egy elvi lehetőség: hiányszakmák megtanulása), ha mi akarunk hívni, akkor ők fognak feltételeket szabni! Ez esetben, gazdasági színvonalunk, tőke relatív hiányában esélyünk sincs.
Divat lett szidni a multikultit. Csakhogy térségünk akkor fejlődött a leggyorsabban, abból a korból maradt emlékeire a legbüszkébb, amikor a leginkább jellemezte a multikulti, az együttműködés. Ez az Osztrák-Magyar-Monarchia, a dualizmus kora. A Trianon óta tartó másra mutogatás, marakodás, bűnbakképzés 100 év stagnálást, függésből függésbe kerülést eredményezett.
A befogadó kultúrák a hódítókat saját képükre formálták, asszimilálták. A hódítókhoz kötődő tömeges mészárlás képe az európaiak gyarmatosítása során bekövetkezett mészárlások kivetítése, csökkentendő a mi kultúránk brutalitásának következményeit. Indiában az angol gyarmatosítás folyamata alatt pusztultak el milliók, nem a korábbi kis létszámú nomád, perzsa és arab hódítók fegyvereitől. A több százmilliós India a 20. sz. szülötte!
Perzsia valószínűleg nem véletlenül siíta és nem többségi szunnita, de ennek utána kellene nézni.
Egyiptom egy bezárkózó világ volt és egy tőle is fejletlenebb áldozata lett!
A kőkori vérségi szerveződési szinten lévő amerikaiak és a tőkés úton elinduló európaiak találkozását kár volt ebbe belekeverni. Egyébként a telepesektől a tényleges értékeket átvevő, befogadó törzseket szisztematikusan tette tönkre a születő USA politikai vezetése.
Amennyiben a római kultúrát lenullázták volna a germánok, akkor valószínűleg nem vitatkoznánk semmilyen fórumon. Egész európai kultúránk a rómaiak által integrált összes korábbi mediterrániumbeli kultúra integrálódásából született, benne a germánok hatásaival. A kultúra nem egyenlő egy állammal, birodalommal. Európa pont azért volt élet és fejlődőképes az elmúlt 1500 évben, mert nem monolit volt, hanem sokszínű, ugyanarra a kihívásra sokféle választ tudott adni, és volt rá mód, hogy kiderüljön, mi az életképes megoldás, ami elterjedhetett. Erre adtak módot a közös elemek, pl. a latin, a kereszténység, az átjárhatóság.
A kereszténység a többi világvallással együtt szintén integrátor, negatívumai ellenére is. Meg kellene előbb ismerkedni sokszínűségével.
Nem csak a cseh, de a mi magyarnak nevezett kultúránk is, a meg is fogalmazott német gazdasági és politikai fölényre adott ellenreakció eredménye (immunreakció).
A mohamedánok, akár az európaiak/keresztények minden félék! Ezt kellene előbb mindegyikünknek tudatosítania önmagában, mert csak akkor lesz értelme a beszélgetéseinknek.

Feketehegyi 2017.01.28. 14:24:45

@nick papagiorgo: Igen, a Nyugat-római Birodalom feloszlott, de az ott megalapozódott kultúra napjainkig él, időközben a legelterjettebb a Földön, és rengetegen e szerint szeretnének élni (még a migránsok nagy többsége is). Ez a magántulajdon szentségére és a hatalommegosztásra épülő demokratikus Európa. A bezárkózott Kelet-római Birodalom gyakorlatilag a XI. századra elolvadt, csak nevében élte meg 1453-t. A ma kulturális tovább élésének tekinthető orosz/putyini minta követendő példának tekinthető? A katolikusokkal összevetve mennyien vannak az ortodoxok? Hol vannak ma a gazdasági fejlődés központjai? Követendő példa a kihívásokra életképes válaszokat adni nem tudó hatalomkoncentráció?
Éltek meg bezárkózott államok évszázadokat, kultúrájuk hanyatlása, lakosságuk elszegényedése, eltűnése árán.

Feketehegyi 2017.01.28. 15:17:26

@Brix: Amennyi időre visszatekintésünk van a történelemre, voltak (valószínűleg lesznek is) perem helyzetű országok, amelyek az adott fejlettségi szinten nem befogadók, hanem népesség kibocsájtók voltak. Ez egyúttal a fejlődés élvonalából való kimaradást is jelentette. A felesleges népesség távozása általában levezette a társadalmi feszültségeket is, de konzervált egy viszonylagos szegénységet is. A 19. sz. közepéig-végéig, 20. sz. elejéig Japán és a Skandináv országok is ilyenek voltak. Mint biztonságos jóléti államok a 20. század, és speciális történelmi szituációk szülöttei (de ez egy külön tanulmányt kíván). Amennyire tudom, népességarányosan messze a legtöbb bevándorlót integrálták és integrálják, és ennek ellenére, szemben a magyar kormánypropagandával, még mindig messze a legbiztonságosabb országok.
A változatosság („faji”, kulturális, stb.) az ember legfőbb jellemzője. Ezért bizonyult életképesnek a Földön, és nem a kihalt fajok egyike. Ha ezt felszámoljuk, saját fajunkat fogjuk felszámolni. Mivel nem ennek a sokszínűségnek az elfogadását tanítjuk/adjuk tovább hosszú ideje nemzedékről nemzedékre, tényleg nagy ellentétek vannak még a legnyitottabbnak tekintet USA-ban is. Viszont a legtöbb lehetőség is ott nyílik az egyén előtt, és valószínűleg a legtöbb jövőt alakító válasz is ott születik jelenleg is.
A jobb életre vágyó tömegek sosem kérdezték, hogy fogadni akarják őket vagy sem. A történelmet uralkodók, csaták, törvények helyet le lehet/lelehetne írni az örökös migráció történeteként is. Az emberek mindig arra/oda vándoroltak, ahol az adott kor viszonyai között könnyebben és jobban lehetett élni. Most is ez történik (a konkrét okok mellékesek). A kérdés leegyszerűsítve csak annyi: képes a célterület folyamatosan befogadni és integrálni, vagy igyekszik ezt akadályozni, és egyre jobban feltorlódik, amíg gátszakadás szerűen át nem tör. Ezt én szeretném elkerülni, mert akkor válogatás nélküli pusztítást fog eredményezni.

2017.01.29. 07:36:44

@Feketehegyi: "Indiában az angol gyarmatosítás folyamata alatt pusztultak el milliók, nem a korábbi kis létszámú nomád, perzsa és arab hódítók fegyvereitől. A több százmilliós India a 20. sz. szülötte!"

Ezt azért egy indiainak ne mondd így a szemébe, mert valószínűleg agyonver. Az igaz, hogy milliókat nyírtak ki a britek Indiában, de a mohamedán hódítók is végeztek pár százmillió hinduval több száz év alatt.

A kommentjeidből annyival egyetértek, hogy jogunk van eldönteni, hogy mit akarunk átvenni mások kultúrájából. És a buzulmánoktól pár ételt vagyok hajlandó átvenni, embereket nem.

2017.01.29. 07:48:20

@Feketehegyi: "A változatosság („faji”, kulturális, stb.) az ember legfőbb jellemzője. Ezért bizonyult életképesnek a Földön, és nem a kihalt fajok egyike. Ha ezt felszámoljuk, saját fajunkat fogjuk felszámolni."

Ez baromság, az emberi faj nem tűnne el, akkor se ha az iszlámizmus győzne és homogén kalifátussá tenné az összes országot és akkor se tűnne el az emberiség, ha mindenhol győzne az ateizmus.
A kultúra már egy jóval későbbi következménye az emberi fejlődésnek, megteheti bármely kultúra, hogy elzárkózik a többitől, a természetnek már a legősibb civilizációk se voltak úgy kitéve, mint egy állatfaj. Továbbá pár millió fős közösségekben még a genetikai változatosság is fennmaradna, már ha úgy döntenének, hogy még szaporodni se hajlandók kívülállókkal.
Az askenázi zsidóknál nagyon szűk körben házasodtak folyton, főleg a rabbik családjai csak egymás között. Ott mondjuk pont ezért egyszerre van jelen a nagyfokú testi-szellemi degeneráció, neurotikus személyiségek és a zsenialitás is.
Az arab országokban és Indiában se véletlenül alacsony az IQ, nem tesz jót az intelligenciának, hogy folyton unokatestvéreket házasítanak össze már évezredek óta. Nyugaton ez már rég nem jellemző.

Buchhalter 2017.01.29. 11:30:59

@Brix: Szerintem ,vagyis a hírek alapján én úgy látom,hogy a mostani nyugati kormányok elkezdtek lépni az ellenőrizetlen migráns ügyben : lásd rendőrségi razziák a család egyesítés átminősítése ami akár 4 évig is eltolódik ,vagy egyszerűen meg se adják, sőt a németek jövőre a segélyek összegét csökkentenék 20-30 %-kal, kitoloncolások.Elkezdtek költeni a határellenőrzésre és pár ország ha minimálisan is de kezdi megemelni a haderő létszámát.Franciák 8 ezer angolok 4 ezer fővel akarják megemelni a hivatásos haderő létszámát.Azért lássuk be : a migráció mögött nagy szervezettség gyanúja merül fel ami rámutat arra,hogy nagy játékosok álltak vagy állhatnak a háttérben ( Amerika,Oroszország).Mindkettőnek érdeke egy gyenge és befolyásolható Európa. Törökország is kever és álmodozik ,de mind az Oroszok mind az USA könnyen alkura tudja kényszeríteni.Erdogan még próbál zsarolgatni a migri kártyával,de a regnáló Török gazdaság a megfélemlített lakosság és kiherélt katonaság nem sok játékteret enged a török befolyás térnyerésének.Európában ,főleg a középkorban megszállt területeken próbálkoztak a muszlim örökség feltámasztásával ,de pénz hiány és a terror cselekmények miatt ez az út bezárult a puha utas török terjeszkedésnek.Szerintem az iszlám is gyökeres reformáció előtt áll mint anno a kereszténység 1517.ben Luther indítványával.

Alick 2017.01.29. 22:22:34

@Sexual Harassment Panda: Viszont a Genfi Egyezmény ellenségesség (pl. a hatóságokkal való együtt nem együttműködés) esetén meghatározza az internálás lehetőségét és feltételeit is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.01.30. 20:06:56

Magyarországon a bevándorlást nem lehet elbagatellizálni, ugyanis gyakorlatilag nincs. Ettől függetlenül, nagyjából igazad van.
süti beállítások módosítása