Racionalista Párt

Hadüzenetet küldünk az áltudományos néphülyítésnek

2017. augusztus 15. 13:54 - Tomanovics Gergely

A Fidesz stratégiájának meghatározó eleme a konstans háborús retorika: a képzelt ellenségek látványos "legyőzése" az, ami a mai napig életben és kormányon tartja a pártot. Próbáljuk meg mi is, hiszen ellenségünk éppenséggel nekünk is akad, méghozzá a Fidesz kreált ellenségeivel szemben nagyon is valós:
 
A HÜLYESÉG.
 
Egyre többen vannak azok a sarlatán szélhámosok, akik (kihasználva az emberek tájékozatlanságát és a modern tudományba vetett bizalom megrendülését) terjesztik az áltudományos és/vagy ezoterikus bullshitet, ezzel pedig sokmilliárdos üzletet építenek.
 
300 évvel vagyunk túl a(z első) felvilágosodáson, ehhez képest sokan már a középkori viszonyok között is nevetségesen ható elméleteket terjesztenek, ideje lenne végre korlátok közé szorítani ezeket.
 
A legfontosabb természetesen a tudományos ismeretterjesztés, erről a Harmadik Felvilágosodás Programja leírásában írtunk, de úgy gondoljuk, ideje egy látványos akcióval felhívni erre a figyelmet.

 

Első célpontunk: a homeopátia.

 
Felháborítónak tartjuk, hogy gyakorlatilag tiszta vizet lehet reklámozni és patikában árulni mindenféle hatásvizsgálat nélkül, sokszor a ténylegesen ható, költségesen kifejlesztett és alapos vizsgálatnak alávetett gyógyszereknél is magasabb áron.
A Boiron Magyarország, a homeopátiás szerek egyik legnagyobb hazai forgalmazója a 2016-os évben egymilliárd Forint árbevételt realizált az Opten cégadatai szerint, és gyógyszerész forrásaink elmondása alapján a patikák is (mármint azok, amelyek feláldozzák a szakmai hitelességüket az üzleti érdek oldárán) akár 30-40 százalékos árrésre tehetnek szert a homeopátiás szerek forgalmazásából, tehát óriási biznisz rejlik benne (ennyit arról, hogy a "gonosz profitorientált" gyógyszeripar alternatívája ez) és ennek ideje lenne gátat szabni.
 

Ennek érdekében országos népszavazást és gyógyszertárakkal való együttműködési programot indítunk.

 

A népszavazási kérdés így szól:

"Egyetért-e ön azzal, hogy a tudomány által igazolt gyógyhatással nem rendelkező homeopátiás készítményeket ne lehessen gyógyszerként, gyógyhatású szerként reklámozni és forgalmazni?"
 
A NAIH-nál Tomanovics Gergely (a Racionalista Párt ötletgazdája és kampányfelelőse) a mai napon magánszemélyként adatkezelési nyilvántartásba vette a kezdeményezést, és amint ez lezajlik, már szalad is az Országos Választási Irodába hitelesíttetni azt.
szavazolap.png
 
Közben tárgyalunk patikatulajdonos gyógyszerészekkel is egy kölcsönös együttműködési programról, amely a patikának is egy pozitív reklám lehet: olyan gyógyszertárakat keresünk, amelyek vállalják, hogy a szakmai hitelességet a profitérdekek elé helyezve vállaltan nem forgalmaznak homeopátiás termékeket a jövőben - van is már jelentkező patika, egy külön térképes oldalon fogjuk majd gyűjteni őket. Örömmel vesszük további gyógyszertárak csatlakozását, e-mailben (egyelőre) a racionalistapart@gmail.com címen vagy facebook.com/racionalistapart oldalunkon, ahol a népszavazással kapcsolatos minden friss hírről is első kézből tájékozódhattok és kérdéseiteket is feltehetitek, és arról is többet megtudhattok, hogy mi is a Racionalista Párt.
 
96 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://racionalistapart.blog.hu/api/trackback/id/tr7812750240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hardenberg 2017.08.15. 16:19:18

Basszátok szájba a zsidókurva anyátokat!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.15. 16:29:44

A homeopátia színtiszta tudomány. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a víz se nem hasznos, se nem káros - persze a vízbe fúlás esetét kivvée. A természetes vizekbe ui. mindenféle anyag beleoldódik, a potenciálást pedig elvégzik a hullámok, vízesések. Így a hasznos és a káros hatások kioltják egymást.

Q.E.D.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.08.15. 16:29:48

jáj
Tudomány: kételkedni tilos!
No mind1....

Sok sikert 2018-hoz, elvtársak!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.08.15. 16:38:35

Egyébként a "racionalitás" értelmezhetetlen fogalom.
Hacsak nem tudsz mindent a világról, vagy látsz 1000 évre előre a jövőbe, akkor nem vagy racionális.
Inkább: múltba révedő. Aki hitegeti magát.

Dehát ez a szó is olyan, mint maga a tudomány: már a neve is hazugság.

Ráérek 2017.08.15. 18:04:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: :-D :-D :-D
Sokadszorra is lehet rajta röhögni. :)))

létkoktél 2017.08.15. 18:05:48

"Első célpontunk: a homeopátia"

Ez aztán az ellenség, nem semmi kihívás. :DD

A párt ezzel meg is határozta saját súlycsoportját, ők, kérem szépen, egy olyan párt, akik szembeszállnak a vízzel! Mert a víz nem gyógyszer, és ha gyógyszertárban adják kis fiolákban, vagy gobulusokban, akkor az rossz víz, és árthat. Fajsúlyos, komoly, méltó ellenfél egy politikai pártnak akkor, amikor az emberiség fele éhezik, mentálisan kivan, pánikbeteg, depressziós, munkanélküli, analfabéta, meg lett erőszakolva, ki lett rabolva, rabszolgaként dolgoztatják pár üveggyöngyként, menekül kontinenseken át - de ez semmi, legfőbb ellenségünk egy fiola víz, ami állítólag információval rendelkezik, és van, aki hisz ebben, és felnőtt emberként használja. Jujjj, de félelmetes! A hülyeség a homeopátiában ölt testet, nem a Pokemon Go-ban és a reggeli tv showkban, nem, hanem mindig abban, ami kicsit kívül esik a fősodron. :) De hisz a Pokemon Go, vagy a Youtube is lehet ugyanilyen káros, ha úgy nézzük, nem? Kezdem azt gondolni, ez a homeopátia valamit NAGYON tudhat, ha az elvtársak ilyen vehemenciával nekiesnek naponta, hetente. Ha annyira semmi lenne, szarnának rá. És aki akar, úgyis fog venni, vannak dolgok, amiket ilyen régimódi, merev drótkerítéssel nem lehet ma már megoldani.

Szóval madarat tolláról, pártot antagonistájáról, ismét egy nagyon komoly politikai tényező jelent meg kis hazánk maszatos palettáján. LOL

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.15. 19:51:56

@létkoktél:

Hiába bagatellizálod, a homeopátia egy kva nagy átverés, népbutítás. Már az is nagy haladás lenne, ha tilos lenne gyógyszertárakban homeopátiás szarokat tárulni. Az még szebb lenne, ha végzett orvosok nem folytathatnának homeopátiás praxist, mert sajnos ez elég gyakori.

Mégis hogyan lehet komolyan venni egy olyan orvost, aki a rendes orvoslás mellett a homeopátiával is hülyíti a betegeit?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.15. 21:27:43

Legyetek toleránsabbak!

Ha szabad perverz homokosoknak felvonulni, terjesztve embereellenes üzenetüket, miért baj a teljesen ártalmatlan homeopátia?

Tisztességes Természettudomány 2017.08.15. 21:30:39

Homeopátia: öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!
:)

Térdep Elek 2017.08.15. 22:10:42

Az áltudományos néphülyítést leginkább nagy gyógyszergyártó cégek végzik, akik milliárdos profitok fejében káros szarokkal etetik a hülyéket.

Egészség Ügy · http://www.egeszsegugy.info 2017.08.15. 22:28:15

"A Racionalista Párttal kísérletet teszünk egy, a demokrácia működését alapjaitól újragondoló, ideológiáktól független, őszinte, logikus, vállalható és szerethető politikai mozgalom létrehozására."

Ehhez drukkolok. Tehát akkor ideje lenne a kitűzött dolgokkal foglalkozni és nem populista, megosztó, érzelmekkel manipuláló témákat feldobni. A fönti témában vajon hol a politika? A Fidesz emlegetését fedősztorinak ne nevezzük már annak...

John Doe3 2017.08.15. 22:32:16

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: azért a "teljesen ártalmatlan" homeopátia jóval több ember (kín)haláláért felelős, mint a melegfelvonulás. Persze, ha te emberek hosszú és fájdalmas szenvedését tekinted célfüggvénynek, akkor bocs.

John Doe3 2017.08.15. 22:33:20

@Térdep Elek: na persze. Főleg azért, hogy minél tovább életben maradjanak, és sokáig szedhessék termékeiket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.15. 22:44:10

Kicsit offtopic, de még senki se szólt, hogy a racionalizmus nem azt jelenti, hogy szereted a racionalitást, hanem egy filozófiai irányzat volt, amelyik úgy gondolta, hogy a világot nem tapasztalati úton kell megismerni, hanem logikus gondolkodás útján?

Leordítász király 2017.08.16. 00:30:59

Végre valaki fellép ezek ellen a homeokosok ellen, a vonulgatós szivárványoss phar(ma)túró édes annyukat!! :P

2017.08.16. 04:00:41

@wmiki: a tudomány pont hogy kételkedik. És felülvizsgálja az állításait.

2017.08.16. 04:18:12

Ilyen Boiron által gyártott fiolába zárt bogyókat én egyszer szedtem a 90-es években, mert anyám kapott ingyen valakitől. Édeskés volt és elmúlt az influenzám utána. Nyilván nem attól.

Első célpontnak jó a homeopátia, de ha következetes a párt, akkor hamarosan a vallások is sorra kerülhetnek.
Szándékosan teljesen ellenőrizhetetlen állításokat tesznek, egymásnak teljesen ellentmondó jóslatok és jövőre vonatkozó ígéretek repkednek. Nem lehet egyszerre igaz a kereszténység, buddhizmus, zsidó, hindu, repülő spagettiszörny és a muszlim vallás is. Pont annyira bizonyított állításaik vannak, mint a homeopátia esetében.

ComLo 2017.08.16. 04:23:28

Azért elég feltünő a közös metszet, egy bizonyos politikai csoport, a homeopátia hívők, és az egyéb divatos összesküvés hívők csoportjai (laposföld, chamtrail, reptiliánok, stb stb) között ...

Az tény hogy humbug, tény hogy megtévesztés, és tény így csalás. DE ... !!

Nem szabad szerintem szó nélkül elmenni, a legbrutálisabb "mellékhatás" mellett. És ez placebo, ami akár a legdurvább gyógyszernél is erősebb lehet. Azoknak a tanulatlan, buta embereknek, akik "nem hisznek az orvostudományban", ez igazi gyógyszer lehet. És lehet, jobb ha pl ellenörzött körülmények között, rendes áron, patikában árulnák őket, mintha betiltanánk, és mivel az igény megmaradna rá, ezért illegálisan, sokszoros áron, ellenörzés nélkül kerülnének forgalomba ezek a szerek.

Félreértés ne essék, ha lehetne választani én is a betiltás mellett lennék, ez csupán egy megfontolandó szempont.

2017.08.16. 05:44:06

@ComLo: nem az árusításuk ellen van a posztoló, hanem az ellen, hogy gyógyszerként reklámozzák és árulják ezeket. Ha feketepiacon árulják a homeopátiás cuccokat, akkor vizet és cukorgolyócskákat fogsz venni feketén, egy aluljáróban vagy egy bevásárlóközpont parkolójában egy autó csomagtartójából. Ezt most is megteheted. Sőt, ha a feketepiacon tovább hígítják az anyagot a gonosz nepperek, akkor ugye még potensebb lesz a szer, hisz erről szól a homeopátia humbug. Igazad van ez az igazi veszély! Felütik a homeopátiás szert vízzel a gonosz nepperek és az olyan erőssé válik, hogy már árt. Tegyünk ellene! LOL

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.16. 06:00:01

@John Doe3:

Szerintem mindenki választhassa meg szabadon, hogyan szeretne gyógyulni.

ComLo 2017.08.16. 06:02:00

@karandash: Az ellenörzés nélküli cuccoknál, a veszély pont az ellenkezője: heroinistáknál is csomóan abba halnak bele, ha a megszokott X mennyiség helyett, az ismeretlen forrásból beszerzett cucc 2X hatóanyagot tartalmaz, és túlövik magukat.

Tudom ez már nagyon szar hasonlat, ezért lefordítom: most lehet tudni, mivel nagyon szigorúan ellenörzött körülmények között állították elő, csak elenyésző mennyiségű korokozó található a cuccban. Ha kevésbé ellenörzik (mert ugye nem számít majd gyógyszernek vaggy gyógyhatású készítménynek), simán belekerülhet ennél több, ami már lehet komoly veszélyforrás.

midnightcoder2 2017.08.16. 06:11:33

A homeopátia valóban káros, feltéve ha olyan betegség gyógyítására használod amire van rendes gyógyszer. Amúgy van valós gyógyhatása: a placebo hatás. Ami nem sok, de sajnos elég sok rendes gyógyszer sem igen dicsekedhet ennél sokkal jobb hatásfokkal. És itt kb. el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miért is használnak az emberek ilyet ? Azért, mert a hivatalos orvostudomány hatékonysága finoman szólva kissé keveset fejlődött az elmúlt 100 évben. Ok, antibiotikum, röntgen, fájdalomcsillapítás megvolt, aztán kb el is fogytak az áttörések, ha csak azt nem számoljuk hogy minden öt évben valamelyik zseni kitalálja hogy épp most mit nem szabad enni a népnek és akkor majd nagyon egészséges lesz. Ennek pedig szerintem alapvetően egy oka van: az, hogy a jelenlegi rendszerben a gyógyszergyárak kimondottan ellenérdekeltek anyagilag a hatékony gyógyszerek fejlesztésében.

Teszem azt, X gyógyszergyárnak van egy nem túl jó, viszont rohadt drága gyógyszere egy halálos betegségre amit szépen vesznek is mint a cukrot, mert hogy ugyan a betegek nagy része így is meghal, de még mindig többen maradnak életben ha szedik, mint ha homeopátiás gyógyszert kapnának. Na most, mi történik ha a gyógyszergyár kifejleszti a bajra a tuti gyógyszert ami gyógyítja ? Az történik, hogy X évig ugyanúgy eladhatják magas haszonkulccsal mint a régit. Aztán letelik a hatóanyagot védő szabadalom érvényessége, és a gyógyszerből generikus lesz: innentől kezdve az gyártja aki akarja, az extraprofitnak pedig lőttek. Ja, és persze a betegek nem halnak meg, de ez nehezen forintosítható. A másik lehetőség viszont az, hogy a szabadalom lejárta előtt piacra dobnak egy kicsit jobb, de még mindig elég szar gyógyszert. Ezt is ugyanúgy el tudják adni a betegeknek, mert még mindig jobb mint a generikus, és ha csak pár százalékkal is nagyobb a túlélési arány, a beteg kifizeti. A gyógyszergyár megint biztosította egy ideig a megélhetését, aztán pár év múlva ismét ki lehet hozni a megint egy kicsit jobb gyógyszert. Az extraprofit így sokáig megmarad. Persze lehet azt mondani, hogy de majd jön a konkurens gyógyszergyár. Csakhogy, egy gyógyszer bevezetése rohadt hosszú és roppant költséges folyamat, ami erősen lekorlátozza a piaci szereplők számát. Azt pedig a hazai bankok, mobilszolgáltatók és társaik viselkedéséből kb. tudjuk hogy hova vezet... Persze ez is csak egy elmélet, de azt tudni kell, hogy egy méret fölött már nincsenek jó és rossz cégek, csak profitorientált cégek vannak.

Ha én nagyban gondolkodó politikai párt lennék, és az egészségügyön törném a fejem, elsőként leginkább ezen filóznék el. Lehet, hogy mindenkinek jó lenne (a fenti cégeken kívül), ha a gyógyszerek hatóanyagainak szabadalmaztatásának rendszere kissé megváltozna.

Stakmann 2017.08.16. 06:20:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A kérdés jogos, bár a buzikat nem árulják hatalmas haszonnal a gyógyszertárakban. Mondjuk a homeo bogyót könnyebb bevenni... :D

PiBá 2017.08.16. 06:24:58

Semmit nem tudtam a homeopatiaról, kaptam ilyen bogyót, működött. Persze mindennek megvan a helye és ideje, ugyanaz a doki máskor antibiotikumot írt fel.

Amúgy gratulálok, Magyarország legégetőbb problémájára vetődtetek rá! Csak így tovább! :)

2017.08.16. 06:25:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ma mindenki megválaszthatja ezt. Van aki gyógyszert szed, van aki vizet és cukorgolyócskákat vesz be, van aki auraterápiára jár, van aki meg visszautasít mindenfajta kezelést.
A kérdés az, hogy tekinthetjük-e tudományos bizonyítékokon alapuló gyógyszernek a cukorgolyócskákat meg a csapvizet. Lehet ezeket árulni, csak nem gyógyszerként és/vagy nem gyógyszertárban.

2017.08.16. 06:33:52

@ComLo: a homeopátiás szerekben a legolcsóbb anyagok vannak víz, étkezési keményítő, cukor. Ha nem a szigorúbb, gyógyszerészeti, hanem "csak" az élelmiszerekre vonatkozó szabályozás vonatkozna rájuk, akkor se lenne senkinek se baja. A kilós zacskós kristálycukorba vagy az ásványvizes palackba se tehet akármit a gyártó! Vannak ott is szabályok, amik az emberek biztonságát szolgálják. Mivel a homeopátiás szerekben sincs nagyon más, mint cukor, víz, keményítő, ezért nem is kellene másként szabályozni őket, mint az élemiszereket. Veszel egy élelmiszerbiztonsági szabályoknak megfelelő fiolányi cukrot négyezer forintért, nincs ebben semmi veszély. Felesleges a hatóanyagot nem tartalmazó cuccot gyógyszerként kezelni. Még a végén valaki elhiszi, hogy az tényleg gyógyszer.

nu pagagyí 2017.08.16. 06:35:59

Azzal egyetértek, hogy a koncessziós alapon, haveroknak osztogatott gyógyszertárak ne árulhassanak gyógyszernek tűnő tárgyakat, mert ezzel az a kétes indok is megdől, hogy azért szükséges állambácsi közreműködése a haveri hálózat fix nyereségének biztosításához, mert hallatlanul fontos tevékenységet végeznek. Egyebekben nem értek egyet azzal a mostani tendenciával, hogy tiltsunk be mindent, ami egyeseknek nem tetszik.

A szabad piacon igenis árulhassák a homeopátiás szereket, az eladó teljes felelőssége mellet, ha csodás gyógyulást ígér, de az mégsem jönne be. Azt kell tehát szabályozni, hogy a szer ne legyen káros és be kell tartatni a korrekt tájékoztatási kötelezettségét. Az eladó ne hazudjon tudományosan nem bizonyítható gyógyhatást, a vevő legyen tisztában azzal, hogy kizárólag saját kockázatára próbálkozik a szerrel.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.16. 06:40:15

@Stakmann:

Számtalan dolgot árulnak hatalmas haszonnal, miért épp csak a homeopátia a baj?

2017.08.16. 06:47:22

@midnightcoder2: az azért durva túlzás, hogy semmit se fejlődött az orvoslás, gyógyszerészet az elmúlt 100 évben. Gondolj bele, hogy téged egy daganatos betegséggel egy 1930-ban alkalmazott módszerrel kezelnének. Abban egyetértek, hogy a profitmaximalizálás határozza meg a gyógyszerfejlesztéseket és dollármilliárdokat költenek arra a gyógyszercégek, hogy hogy adják el az embereknek, kormányoknak a következő terméket. Igen, irányított fejlesztés folyik, ahol a betegségek gyógyítása, fájdalomcsillapítás, ártalomcsökkentés csak másodlagos szempont a profit mögött.
Különben a morfintartalmú, addiktív fájdalomcsillapítók mellett már megjelentek volna a kannabisz alapú szerek is. Most a nagy gyógyszercégek azon vannak, hogy egy GMO kannabisz fajtát szabadalmaztassanak, aztán azt a kormányokkal legalizáltatják és így lehet monopolizálni a piacot.
Ma azért nem legális a kannabisz, mert gyakorlatilag ingyen van, bárki termesztheti otthon, nem tudnák adóztatni, nem tudnak belőle profitot termelni a gyógyszeripari konszernek.

nu pagagyí 2017.08.16. 06:48:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A homeopátiás szerekkel az a baj, hogy gyógyszertárban árulják és ezzel megtévesztik a vevőt. Ha a fogkrém gyártót megbüntetik a reklámja miatt, mert fogorvosnak látszó színésszel reklámozza a kétes fehérítő és fogkő eltávolító hatású csodakotyvalékát, akkor az összes gyógyszertárat el kéne meszelni, hogy gyógyszerésznek látszó emberek gyógyszernek látszó árut sóznak rá a gyanútlan vevőre.

2017.08.16. 06:54:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: bárki árulhat homeopátiás szereket. De vagy ne gyógyszerként árulják, vagy menjen végig azon az engedélyeztetési eljáráson, amin minden gyógyszer. Tehát igazolják a hatását.
Amíg meg nem bizonyítják, addig árulják nemgyógyszerként, annyiért, amennyiért akarják. Igazad van, ha valaki vizet meg cukrot akar venni 4000 forintért grammonként, akkor tegye. De ne reklámozhassák azt gyógyszerként.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.16. 06:55:04

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Szerintem mindenki választhassa meg szabadon, hogyan szeretne gyógyulni. "

Megválaszthatja, de ettől még nem lenne szabad gyógyszertárban ráolvasást és rontáslevételt árulni a XXI. században

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.16. 06:58:53

@ComLo: "mivel nagyon szigorúan ellenörzött körülmények között állították elő" Pont annyira ellenőrzött körülmények között mint a PEZ cukorkát. Te mersz venni PEZ cukrot a trafikban vagy csak gyógyszertárban gyógyszerésztől?

ami szabad 2017.08.16. 07:02:19

A hülyeség ellen küzdeni jó dolog, van is egy rakat teendő ezzel itthon. Én biztos nem a homeopátiával kezdeném, és azt is elmondom, miért. Rengeteg kísérlet bizonyítja, hogy a placebó hatás, igenis gyógyít. Az öngyógyító folyamat része, hogy a beteg elhiszi, meggyógyul. Ez már önmagában is akkora érték, hogy elmondani sem lehet! + az sem megvetendő, ha a felesleges antibiotikum szedés helyett mondjuk valami homeós gyógyszert szed a beteg, mikor nem is kell az a fránya antibiotikum, ezzel is növelve az időt, amikor is végleg ki lehet dobni az antibiotikumot! A rezisztencia veszélye egyre nő, valós betegségeknél nem fog működni mert szíre-szóra azt szedik a népek, és etetik feleslegesen a gyerekekkel is. Ugyanúgy, ahogy egy gyerek esetében egy puszi a sebre valóban csillapítja a fájdalmát (agyban dől el) ugyanúgy hat(hat) a homeós szerek népes tábora is. Miért is kell ezt a pozitív hatást elvenni az emberektől? Szóval küzdjünk az ostobaság ellen, van is ezer helye, tele van ma baromság-özönnel az ország, lehetne például valós tényeket kommunikálni itthon- már ha kaptok hozzá média felületet, mert az nem egyszerű, de nem ezek itthon valójában a bajok.

ComLo 2017.08.16. 07:04:50

@karandash: @eßemfaßom meg áll: Javítsatok ki ha tévedek, de a homeopátia lényege nem pont az, hogy az adott betegség "forrását" (baktériumok, vírusok) tartalmazza, lehetetlenül kicsi mennyiségben, úgy hogy az már ne legyen veszélyes. Ugye a tudományos álláspont erről az, hogy ez akkora mennyiség, hogy nem árt, meg persze nem is használ.

Namost az már baromira nem mindegy szerintem, hogy ezt az "összetevőt" ki és hol keveri hozzá a cuccohoz. Pl lépfenével fertőzött "de eskü hogy csak nagyon picit, ami még nem fog megölni" stílusú PEZ cukorkát nem vennék trafikban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.16. 07:09:40

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Továbbra is megválaszthatja, csak nem a gyártók nem verhetik át. Most ugyanis átverik. Hatástalan cukorkákat árulhatnak gyógyszernek álcázva.

Nem a haszonnal van a baj, hanem az átveréssel.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.16. 07:11:50

@midnightcoder2: "miért is használnak az emberek ilyet ? Azért, mert a hivatalos orvostudomány hatékonysága finoman szólva kissé keveset fejlődött az elmúlt 100 évben."

Ez azért oltári ngy baromság. 100 éve még hullottak az emberek olyan hétköznapi betegségektől amikről ma már csak a dédpapa elbeszéléseiböl tud az átlagember.

Azért használnak az emberek ilyen szarokat mert jelentős mennyiségben tudatlan hülyék akik elhiszik, hogy a mosópor intelligens, a hűtőhitel jó, ha nem osztod meg a fészbukon akkor megsetörtént, és ha valaminek jó latinos neve van akkor az gyógyít. Az emberek nagytöbbsége nem tudja, hogy mi az a homeopátia, azt hiszi, hogy valami ősi természetgyógyászati dolog ezer év tapasztalatával és ha elmondod neki, hogy az OSCILLOCOCCINUM-ban levő Anas Barbariae hepatis et cordis extractum az magyarul kacsamáj és olyan hígitásban van jelen a cukorbogyóban, hogy nincs is benne csak az emlékezete és ettől kellene gyógyítania a cukorbogyónak akkor még téged néznek hülyének hiszen mondták a tévében, hogy milyen jó gyógyszer és még nem is árt.

ComLo 2017.08.16. 07:11:53

@eßemfaßom meg áll: @karandash: De a "szer tisztasága" csak a kisebbik érv a tiltás ellen. Sokkal inkább osztom azt amit @ami szabad: írt: a placebo hatást.

És persze én is hülyeség ellen vagyok (és a homeopátia az), félre ne értsetek. Csak látni kell a tiltás árnyoldalait is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.16. 07:14:13

@ComLo:
Még csak nem is azt tartalmazza, hanem bármit, ami hasonló tüneteket vált ki nagy mennyiségben, pl. a kinin lázat okoz, ezért fognak egy kevéskét, felhígítják és lázcsillapítóként árulják. Vagy hígított koffeint altatóként, vagy a berlini fal egy kis darabkáját hígítva depresszió ellen...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.16. 07:20:26

@ComLo: "Javítsatok ki ha tévedek, de a homeopátia lényege nem pont az, hogy az adott betegség "forrását" (baktériumok, vírusok) tartalmazza,"

Tévedsz. Pont erről beszéltem, te aki mégcsak nem is vagy teljesen tájékozatlan hiszen azt tudod, hogy valami nem kóser a homeopátiával még te is téveszmével bírsz.

amire te gondolsz az a gyógyszer amiben a legyengített baktérium-vírus van

a homeopátiás szarban valami baromság van ami nincs is benne merrt végtelenszervégtelen hígitásban tartalmazza a hatóanyagát aminek semmi köze nincs a bacihoz-vírushoz hanem hasraütéses alapon adott betegségre kitalálnak valamit. Az influenzát pl a kacsamáj végtelenszeres hígítása gyógyítja. A szorongást a berlini fal végtelen oldata.

midnightcoder2 2017.08.16. 07:21:14

@eßemfaßom meg áll: Mondj egy olyan betegséget amitől 100 éve még tömegesen hullottak az emberek, és ma már tökéletesen gyógyítják. Max. a spanyolnátha volt ilyen, de az magától oldódott meg. Illetve tény, hogy az AIDS-et viszonylag gyorsan megoldották, ahhoz képest hogy az elején váltig mondták hogy nem lehet. Lehet, hogy nem volt elég fizetőképes a piac ahhoz, hogy évtizedekig húzzák a megoldást ?

2017.08.16. 07:29:51

@ami szabad: antibiotikum túlhasználata ellen leginkább az orvosom tehetnek meg a felvilágosítás. Nem a homeopátiás kamugyógyszerek fogják megakadályozni a rezisztens szuperbaktériumok kialakulását.

@ComLo: a homeopátia lényege nem az, hogy a betegség forrását belekeverik vízbe, cukorba minimális mennyiségben! Én szedtem egyszer Boiron Oscillococcinum-ot és abban nincs egy influenzavírus se. Pedig a betegtájékoztatóban és reklámokban az influenza ellen ajánlják.
A homeopátia "hatóanyagról" a homeopaták kongresszusa döntött. Összeültek és eldöntötték, hogy mi mit gyógyít. Ezek nem gyógyszerészeti hatóanyagok. Nem is legyengített vírusok, baktériumok, mint a vakcináknál. Adtak tudományosan hangzó latinos neveket mindenféle szarnak és ezek lettek a hatóanyagok. Durva, de így van.

2017.08.16. 07:42:03

@eßemfaßom meg áll: kösz, hogy ezt így leírtad, valóban ennyi a homeopátiás "hatóanyagok" titka. Amire @ComLo: gondolt, az szerintem a vakcinák egyik típusa, abban van az adott kórokozó legyengítve.
Az Oscillococcinum-ban, amit anyám nekem egyszer adott, abban 1 grammban 0.01 ml "Anas Barbariae hepatis et cordis extractum" van, a többi tejcukor meg répacukor.
Pézsaréce májának és szívének kivonata higítva közel végtelenig. Ez szerintük segíti az influenza gyógyítását.
De a vicc nem ez, hanem az, hogy a homeopaták szerint ha ez csak ezred akkora higítás lenne, akkor kevésbé lenne hatásos. Minél kevesebb a cucc benne, annál jobb? Van ám baj a fejükben!

2017.08.16. 07:46:19

@ComLo: "Félreértés ne essék, ha lehetne választani én is a betiltás mellett lennék, ez csupán egy megfontolandó szempont."

Senki se akarja a homeopátiás szereket betiltani, hisz semmi más nincs bennük, mint víz vagy cukor. Vizet és cukorot betiltani baromság. De gyógyszerként ne lehessen árulni ezeket. Árulják vízként, cukorként tízezer forintért grammjukat. Aki hülye megveszi.

2017.08.16. 08:02:05

@ComLo: "Azért elég feltünő a közös metszet, egy bizonyos politikai csoport, a homeopátia hívők, és az egyéb divatos összesküvés hívők csoportjai (laposföld, chamtrail, reptiliánok, stb stb) között ..."

A reptilian, flat earth, chemtrail az inkább vicc. Angolul ezeket opinion-hipster-nek hívják. Csakazértse hisznek semmiben és senkinek, amiben mások. Bizonyítékok őket nem érdeklik Különlegesek akarnak lenni, ezért felvesznek ilyen hoaxokat és hirdetik őket. Ők szimplán nem akarnak olyan unalmasak lenni, mint a többi ember, ezek az elméletek ilyen szellemi vakvágányok, lehet befüvezve érveli róluk, örök kételkedőnek lenni. Pont ilyenek a Bigfoot-ot keresők is. Kimennek Oregonban vagy British Columbiában az erdőbe és tábortűz körül ülnek várják, hogy a Bigfoot előjöjjön.
Vagy az UFO hívők. Unatkozó emberek kitalálnak maguknak ilyen szellemi vidámparkokat, ahol tombolhat az elméjük, hasonszőrűekkel összejárnak, fantáziálnak.
Sajnos a homeopátia ebből a vicces kategóriából rég kilépett és olyan orvosi, gyógyszerészeti hatásokat vindikál magának, amik megalapozatlanok.

Az a legviccesebb, hogy ha megkérdezel egy ilyen lapos Földben hívőt, hogy ő hisz-e az UFO-kban, akkor megsértődik, hogy ő ilyen baromságokban nem hisz és nem is érti, hogy mások hogy hihetnek olyan hülyeségekben, mint a homeopátia vagy az UFO-k. De szerinte a Föld az lapos. Ez a mániája. Volt olyan nyugdíjas orvos ismerősöm, aki a homeopátiát meg mindenféle energiagyógyászatot mélységesen elítélte, de abban hitt, hogy a Bilderberg-csoport zsidó telepeseket telepít be a frissen épült Pest környéki lakóparkokba és a Szíriuszról származó magyarok vérét szívják majd, mi leszünk a következő elnyomott palesztinok. Van ilyen.

moonlight777 2017.08.16. 11:10:19

a racionalista párt és az ő agyfosásai a legnagyobb bullshit....
menjetek inkább kapálni, több hasznotokat venné a társadalom....
naplopó barmok....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 11:13:49

@ami szabad:

"Rengeteg kísérlet bizonyítja, hogy a placebó hatás, igenis gyógyít."

Nem ismerek olyan vizsgálatokat, amelyekben hosszú távon figyelték volna a placebóhatást. Mert a placebo hat rövid távon, de kétlem, hogy hosszú távon, krónikus panaszok esetén is hatna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 11:15:00

@ComLo:

"Javítsatok ki ha tévedek, de a homeopátia lényege nem pont az, hogy az adott betegség "forrását" (baktériumok, vírusok) tartalmazza, lehetetlenül kicsi mennyiségben, úgy hogy az már ne legyen veszélyes."

Tévedsz. Nem is tudom, mi a fasznak beszélsz olyasmiről, amit nem is ismersz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 11:18:17

@Lord_Valdez:

"a berlini fal egy kis darabkáját hígítva depresszió ellen..."

Vagy hígított és potenciált holdfényt álmatlanság ellen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 11:23:11

@eßemfaßom meg áll:

"a homeopátiás szarban valami baromság van ami nincs is benne"

A homeopátiás szarban olyan anyag van végtelen hígításban, ami töményen a betegséghez hasonló tüneteket vált ki. De ennek az anyagnak semmi köze nincs a betegséget ténylegesen kiváltó akármihez.

Egyébként maga az elmélet a víz emlékezetéről nem totális baromság, mert a víz valóban "emlékszik" a benne oldott anyagokra - a bibi az, hogy ez az emlékezet pusztán néhány ps időtartamú. Így aztán ebből elég rövid szavatossági idők származnának. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 11:26:46

@karandash:

"Senki se akarja a homeopátiás szereket betiltani, hisz semmi más nincs bennük, mint víz vagy cukor. "

Ez sajnos nem igaz, mert több homeo szerben vannak pl. zsírban oldódó vitaminok. Ha a beteg a homeo szar mellett vitaminkészítményeket is szed, ennek könnyen túladagolás lehet a vége, ami a zsírban oldódóaknál nem feltétlenül hasznos dolog.

2017.08.16. 13:18:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: bocsi, amit én szedtem, abban laktóz meg szacharóz volt meg egy gondolatnyi kacsamáj és szív kivonat. Egy kacsa mája a millárdszoros higítások miatt az egész Oscillicoccinum bizniszt a világ végéig meg még egy napig ellátja majd "hatóanyaggal". Kár hogy nem én találtam ki ezt a homeoizét.

ComLo 2017.08.16. 13:39:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Khm. A "javítsatok ki ha tévedek" arra utal, hogy nem vagyok a téma szakavatott szakértője, készséggel elfogadom ha tévedek.

Mindazonáltal. AKÁRKINEK joga van AKÁRMILYEN témában elmondani a véleményét. Pont annyira mint neked türhő paraszt stílusban leoltani azt, aki nem olyan kibaszott müvelt áltudományokban mint te ....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 16:41:26

@ComLo:

"hogy nem vagyok a téma szakavatott szakértője"

Már bocsika, de az aktív oltóanyagok működési elvének ismerete az alapműveltség része. Én egy falusi általános iskolába jártam, és képzeld el, ott is tanították nekünk.

"Mindazonáltal. AKÁRKINEK joga van AKÁRMILYEN témában elmondani a véleményét. "

Ahogy ahhoz is jogod van, hogy utánaolvass, mielőtt hülyeséget írsz. Mert az is égő ám, ha egy hülyeségről írsz hülyeséget. Az ui., amit te írtál, valós tudományos alapokon nyugszik, ez az aktív oltóanyagok működési elve (pontosabban nem kevés, hanem legyengített/elölt kórokozókról van persze szó, amelyek a tényleges betegség okozása nélkül kiváltják a szervezet immunreakcióját).

Azzal, amit írtál, nem csak azt árultad el, hogy semmit nem tudsz a homeopátiáról, mert ez nem nagy baj. Ám egyben azt is elárultad, hogy fingod sincs az aktv szérumok működéséről sem, mert azt keverted az áltudományos homeopátiával.

Aki ennyire nincs tisztában az oltások egy fajtájának működésével, mint te, azt legközelebb majd az oltásellenes idióták táborában üdvözölhetjük...

PiBá 2017.08.16. 18:50:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bocsika! Irritálóan írsz, feleslegesen durván, fröcsögőn.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 18:58:33

@PiBá:

Ez igaz, de te nem olvastad azokat az ocsmány trágárságokat, amiket ComLo szokott írni nekem más helyeken. Azokhoz képest én finom úrihölgy vagyok, nem vagyok vele trágár, nem is alázom, csak felhívom a figyelmét a tudásbéli hiányosságára.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.16. 19:19:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tudod, hogy mi szórakoztat leginkább a homeopátiában?
Hogy van egy kicsi koncentrációjú anyag és az annál jobban "felpotenciálódik", minél kisebb koncentrációban van jelen. Ugyanakkor azt elfelejtik, hogy vannak benne más anyagok (pl. technológiai szennyeződések), amik még annál is kisebb koncentrációban vannak jelen, tehát a saját logikájuk szerint azoknak még jobban fel kellene potencializálódniuk...
Valamint az, hogy az alaphatóanyagnak, aminek van legalább egy tucat hatása a szervezetre, valamiért csak az a hatása erősödik fel a hígítástól, ami a címkére van írva...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.16. 19:38:24

@Lord_Valdez:

Hát igen, nem semmi önellentmondás. Az áltudományokon mindig jót lehet szórakozni.

Sequoyah 2017.08.16. 19:48:27

@Lord_Valdez: Mert nem hallottal meg a cimke-memoriarol:)

Sequoyah 2017.08.16. 19:51:43

Igazabol velem lehet alkudni, ne bizonyitsak, hogy hasznos. De mint minimum, bizonyitsak, hogy nem karos, es hogy miert nem.
Ja hat mert semmiylen hatasa nincsen az egvilagon:)

ComLo 2017.08.17. 06:22:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tökéletesen jogom van, minden akadémiai székfoglaló nélkül véleményt alkotni. Különösen úgy (és mivel sokadjára említem de ezek szerint még mindig nem fogtad fel), hogy külön kihangsúlyoztam, nem vagyok a téma avatott szakértője, elfogadom mások kijavítását.

Veled sem az a baj, hogy többet tudsz a témában, vagy hogy más (?? ... kurvára nem csak én is félreértettem valamit, és te is azt amit írtam) véleményen vagy. Az ember abból tanul ha nála többet tudó emberekkel kommunikál. Nekem az a bajom hogy egy arogáns, nagyarcú p*cs módjára kommunikálod ezt. És erre nem mentség az hogy többet tudsz a témában.

De tudod mit tovább megyek: azzal hogy tapló paraszt módjára kommunikálsz, többet ártasz a homeopátia elleni harcnak, mint azok akik tudományos érveket próbálnak keresni mellette. Pusztán azért mert ellenszenvet ébresztesz az emberekben az általad támogatott téma iránt.

ComLo 2017.08.17. 06:32:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Figyi, ha nem tudsz elvonatkoztatni a személyemtől, és más vita miatt jösz nekem személyeskedő alpári stílusban, akkor kérlek ignorálj, és ne reagálj rám.

Én tudom teljesen függetleníteni az eggyes vitákat. Itt te támadtál be, alpári módon, hogy szerinted nincs jogom hozzászólni. Én ezt vitatom.

Egyébként kiváncsi lennék hol és mikor mentem neked, ami ennyire megmaradt benned. A nagyképű, lenéző modor, és az emberi butaság ki szokott akasztani, ezért néha elvetem a sulykot, ha ezzel megsértetelek akkor bocsánat. Kiváncsiságképp megnéztem, nekem úgy túnik min. az utóbbi fél évben nem vitatkoztunk. Tuti rám vagy berágva?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.08.17. 07:55:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mivel a tudomány eleve folyamatos hazugságok sorozata, ezért ennél nagyobb átverést/népbutítást, mint maga az a szekta, nehéz találni.
@John Doe3: szerencsére a gyógyszerek nem felelősek emberek haláláért/szenvedéséért, hiszen azoknak nincs semmiféle mellékhatásuk, igaz? Nem is vezető halálok a gyógyszer mellékhatás... áááá.... neeem...
@karandash: ez nagyon aranyos elképzelés... csak nem így van.
Az ősrobbanás, és az evolúció elméletet még mindig szent igazságként hirdetik, holott kb. rajzokkal van "bizonyítva." Szóval a tudomány egy szekta...

Éppúgy mint a DK szavazók... Azoknak ez a mániájuk, hogy a tudomány sosem téved, szent ferenc pedig nem hazudik.
Akiktől talán tud szavazókat elcsábítani ez a kis, új párt.
2018ban megmutathatjátok!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.17. 08:58:14

@ComLo:

"Tökéletesen jogom van, minden akadémiai székfoglaló nélkül véleményt alkotni. "

Egy pillanatra sem vontam kétségbe, hogy tökéletesen jogod van hülyét csinálni magadból.

"ha nem tudsz elvonatkoztatni a személyemtől, és más vita miatt jösz nekem személyeskedő alpári stílusban, akkor kérlek ignorálj, és ne reagálj rám."

Kicsim, "tökéletesen jogom van" véleményt mondani rólad vagy az általad írtakról. Ahogy neked is "tökéletesen jogod van" ahhoz, hogy ez ne tessék neked.

"az emberi butaság ki szokott akasztani"

Engem is, épp ezért reagáltam a kommentedre.

sorenyes 2017.08.17. 09:01:29

Hát igen.

Ez igazán racionális döntés, hogy a homeopátiát muszáj eltüntetni a Föld színéről. A legfontosabb teendőink egyike ez. Nehogy véletlenül néhány naiv és hiszékeny ember használja, ha szereti hülyeségekre költeni a pénzét...

A homeopátia rendkívül VESZÉLYES dolog! Halálveszélyes! A svájciak és az angol királyi család is teljesen meg vannak hibbanva, hogy használják!
Az emberiséget egyes-egyedül a HOMEOPÁTIA FOGJA KIHALÁSBA DÖNTENI!
Az atomfegyverekkel való játszadozás az teljesen veszélytelen!
Az időjárás megbolondulása, és a sorozatos hőhullámok is teljesen veszélytelenek. Senki nem lesz tőlük rosszul, senki sem hal bele a hőgutába! Ezek ellen nem szükséges népszavazási kezdeményezést benyújtani, a hőségnek nem kell lemondania!
A globális felmelegedés és például ezek is teljesen veszélytelenek az életünkre. Ezek ellen sem szükséges népszavazási kezdeményezést benyújtani:
index.hu/tudomany/2017/07/31/elkepeszto_meretu_szemetszigetet_talaltak_a_csendes-oceanon/
index.hu/tudomany/2017/08/03/nem_lehet_megmenteni_a_svajci_gleccsereket/
www.holyduck.hu/2017/07/31/project_shopstop-kampany-a-fast-fashion-ellen/
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2017/08/03/kell-e_nekunk_paks_ii./

A racionalista párt nagyon el van foglalva értelmes dolgokkal, nem ér rá hülyeségekkel foglalkozni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.17. 09:24:21

@sorenyes:

"A svájciak és az angol királyi család is teljesen meg vannak hibbanva, hogy használják!"

Az angol királyi család mióta etalon orvostudományi szempontból? És a svájciak?

Miért zabálsz szalámis zsömlét, amikor Etiópiában éheznek a kisgyerekek?

msfifa2 2017.08.17. 13:51:33

Rettenetesen gyenge cikk téves következtetéssel.

Én mondjuk nem lennék büszke arra, hogy a párt "racionalista"... főleg, mivel nem is gondolkodik racionálisan. A homeopátiára szükség van, összességében társadalmi hasznot hoz. Itt van pl. egy ezt boncolgató cikk:

www.dailymail.co.uk/health/article-3619719/Could-homeopathy-HELP-NHS-stopping-people-minor-ailments-seeking-unnecessary-medical-treatment.html

A homeopatákat meg kell tartani az egészségügyi rendszeren belül, hogy az emberek ne azonnal minden panasszal a gyógyszerekhez forduljanak, amik károsak lehetnek, míg az ellenőrzött homeopátia nem az (a placebo hatásról nem is beszélve).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.17. 15:01:36

@msfifa2:

Ugyanez az érvelésed alkalmazható a kézrátétellel gyógyítókra, a Gyurcsók-féle (égjen a pokolban az idők végezetéig) távgyógyítókra, egyéb kuruzslókra, spiritisztákra, neue deutsche Medizin-gyógyítókra, rontáslevevőkre, vajákosokra stb. is.

Szerintem józanodj ki, aztán gondold újra.

msfifa2 2017.08.17. 15:19:05

"Ugyanez az érvelésed alkalmazható a kézrátétellel gyógyítókra, a Gyurcsók-féle (égjen a pokolban az idők végezetéig) távgyógyítókra, egyéb kuruzslókra, spiritisztákra, neue deutsche Medizin-gyógyítókra, rontáslevevőkre, vajákosokra stb. is. "

Alkalmazható, AMENNYIBEN az a hülyeség, amit említettél, nem okoz kárt. Például a spiritisztika egész árlannak tűnik.

"Szerintem józanodj ki, aztán gondold újra."

Beszélgettünk már a iatrogenikáról, az ellen nem volt érved.

msfifa2 2017.08.17. 15:20:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egyébként én nem vagyok homeopata-hívő. És, mivel ezt ár korábban is megkérdezted: nem vagyok oltásellenes sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.17. 15:52:09

@msfifa2:

"Például a spiritisztika egész árlannak tűnik."

Minden áltudomány ( a spiritizmus, az asztrológia stb. is áltudomány) ártalmas, mert a valódi tudományba vetett bizalmat ássa alá.

"Beszélgettünk már a iatrogenikáról, az ellen nem volt érved."

Kellene, hogy legyen? Miért?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.17. 20:02:06

@msfifa2: "ne azonnal minden panasszal a gyógyszerekhez forduljanak, amik károsak lehetnek, míg az ellenőrzött homeopátia nem az "

Az mondjuk tényleg a homeopátiás szarok mellett szól, hogy bár gyógyhatásuk nincsen de legalább másmilyen hatásuk sincs így max a kezeletlenség miatt romolhat a beteg állapota.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.08.17. 20:03:40

@msfifa2: "Például a spiritisztika egész árlannak tűnik."

Más pénzét hazugsággal elvenni társadalmilag nem igazán ártalmatlan tevékenység.

dbeata 2017.08.18. 16:47:43

Nekem mindegy, hogy mi van ráírva, akkor is használ, káros mellékhatások nélkül. Viccesek az ilyen agresszív kismalac társaságok.. "párt" LOL

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.18. 17:53:12

@dbeata:

Inkább te vag yvicces, aki semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy hatóanyag nélkül cukorgolyócskákkal "gyógyítanak" egyes sarlatánok.

Azt tudtad, hogy a placebó annál hatékonyabb, minél drágább?

ComLo 2017.08.20. 04:36:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jajj bocsánat a blog.hu eldugta a kommentedet:

"Egy pillanatra sem vontam kétségbe, hogy tökéletesen jogod van hülyét csinálni magadból. "

Olvass vissza. Azt írtad nem kéne hozzászolnom. Kvázi szerinted nincs jogom a kommentemhez. Ráadásul és ezt sokadszor mondom, egy elég hosszú okfejtés, egy kis részét ragadtad ki, ami tényleg félreérthető volt, de az egész mondanivaló szempontjából nem különösebben fontos.

Direkt visszakerestem. Pár hete volt pár kommentünk lapos föld témában, ahol érzésre te ironizáltál a lapos földdel, én érveket hoztam ellene. De sértő megjegyzés ott nem volt. (zárójelben, egy másik kommentelőt, aki egy cáfolhatatlan bizonyíték után, azzal érvelt a lapos föld mellett, hogy "ok ez bizonyíték, de a föld mégis lapos, mert háttérhatalam", azt tanácsoltam hogy forduljon pszihológushoz, mert ez súlyos pszihozis tünete. ezen állításomat még mindig tartom. De ezt nem neked írtam.)

És az elmúlt 4 évben egyszer sem vitatkoztunk semmilyen témában. Miért hazudsz akkor hogy más forumon fröcsögök?

Ahogy írtam a tudásodat, és véleményedet tiszteleben tartom. Ami kiakasztott, az a stílusod. Amihez mint a mellékelt ábra mutatja okod sem volt, mert nem is szólalkoztuk össze. Bátran kijavíthatsz, sőt erre külön kértelek is. Kétségbe vonni a szólásszabadságot, és alpári stílusban leugatni másokat viszont nagyon not cool. Annál is inkább lehet ebben valami, mert ezt más is felróta neked.

Tranquillius 2017.08.22. 08:15:55

Tudományos kérdésben népszavazást tartani? Jézusmária. Felajánlasz egy rossz választás lehetőségét egy olyan kérdésben, ahol csak egy helyes válasz létezik? Se pénzed, se erőforrásod, se időd nem lesz kampányolni, a homeopátiás cégeknek pedig igen. Mit csinálsz ha a "nem" nyer? (Hülyét magadból) Mit csinálsz akkor, ha én holnap kezdeményezek egy népszavazást arról, hogy lapos-e a Föld és 16 milliárd forint állami pénz elverése után az jön ki, hogy 52% szerint igenis lapos?
Szerintem ezt most hagyd abba, amíg nem csinálsz nagyobb bajt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 08:36:33

@Tranquillius:

"Tudományos kérdésben népszavazást tartani?"

Megértetted a javasolt kérdést? A jelek szerint nem. Amúgy igazad lenne, de a kérdés nem arról szól, van-e tudományos alapja a homeopátiának. Ezt már eldöntötték, és nem népszavazáson.

"ha én holnap kezdeményezek egy népszavazást arról, hogy lapos-e a Föld"

Próbáld meg. Nem fog átmenni.

Tranquillius 2017.08.22. 10:33:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A gyógyszerek és a gyógyszernek nem minősülő készítmények engedélyeztetése hatósági feladat és nem tartozik a népszuverenitás alá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 11:53:15

@Tranquillius:

Még mindig nem érted. Itt nem engedélyeztetésről van szó, hanem arról, egyáltalán gyógyszernek minősül-e a homeopátiás szar. Ennek szabályozása a törvényhozás feladata, ahogy azt meg is teszi, pl. 2005. évi XCV. törvény alias gyógyszertörvény. A törvényhozás, vagyis a Parlament pedig népszavazás útján kötelezhető egy a népszavazás hatálya alól nem kivont törvény felülvizsgálatára.

Tranquillius 2017.08.22. 12:22:33

Ez jogos, valóban a törvényhozás szabályozza, csak éppen nem a magyar, hanem az EU-s. eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32001L0083&from=HU

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 13:42:20

@Tranquillius:

Amit beidéztél, az irányelv, nem törvény. Tudomásom szerint - javíts ki, ha tévednék - az irányelv nem azonos a törvénnyel.

Tranquillius 2017.08.22. 14:01:54

Nem azonos, de én nem is mondtam ilyet, de ha jól olvasom, akkor egy irányelv az összes uniós ország számára kötelezően elérendő célkitűzést állapít meg, közösségi jogszabálynak tekinthető és a csatlakozási szerződésből adódóan a magyar jogalkotást is köti.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 14:23:07

@Tranquillius:

" az összes uniós ország számára kötelezően elérendő célkitűzést állapít meg"

Határidő nélkül. :)

"közösségi jogszabálynak tekinthető"

Ez esetben mi különbözteti meg a törvénytől?

De még mindig nem mondtad meg, mi akadályozná meg a magyar törvényhozást vagy a hatóságot abban, hogy megtagadja egy homeopátiás szar gyógyszerré minősítését vagy annak gyógyszerként való törzskönyvezését? Arról nem is beszélve, mi tiltaná meg Magyarországnak azt, hogy kitiltsa ezeket a szarokat a gyógyszertárakból.

Tranquillius 2017.08.22. 14:51:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Gondolom a homeopátiás lobbi.
Személy szerint egyetértek a céllal, de az eszközzel (népszavazás) nagyon nem. Szomorú, de a kutyát nem érdekli ebben az országban, hogy mi van a homeopátiás izék dobozára írva.

msfifa2 2017.08.22. 15:52:10

@Tranquilius:

"Személy szerint egyetértek a céllal"

Én nem, ezt már magyaráztam @Kovacs Nicraft Jozsefnenek is, de nem értett egyet velem, úgyhogy most mindkettőtöknek kifejtem a teljes érvemet:

0) Először is leszögezem, a homeopátiát NEM tartom igaznak. NEM vagyok gyógyszer-, tudomány- stb. ELLENES, amivel ilyenkor általában szoktak jönni az emberek. A homeopátia TUDOMÁNYOS szemszögből nézve bullshit. DE! Ez NEM jelenti azt, hogy minden szemszögből az!

1) Az emberi szervezet rendelkezik bizonyos önfenntartó és önvédelmi mechanizmusokkal. Ezt MINDANNYIUNK (kivéve a gyógyszeripar által teljesen megtévesztettek) tudja: náthára nem szoktunk gyógyszert bevenni. Inkább otthon maradunk (ha meg tudjuk tenni), mézes teát iszunk, pihenünk, alszunk stb. A gyógyulás spontán megtörténik.

2) ÉPP EZÉRT: triviális problémákra nem érdemes gyógyszert szedni, hanem engedni kell a szervezetünket, hogy elvégezze a dolgát.

3) ITT kell behozni a iatrogenika, vagyis az orvos által okozott kár fogalmát. Ma már tudjuk, hogy a penicillin felfedezéséig az orvoslás nagyobb károkat okozott, mint amennyi hasznot hozott. Az orvostudomány innentől kezdve hatalmas lépéseket tett meg jópár ÉLETVESZÉLYES betegség, járvány gyógyításában. De ez NEM jelenti azt, hogy a iatrogenika megszűnt, sőt. (Ezt ugyanis paradox módon növeli a több adat, amihez hozzájutunk.)

4) VAGYIS leszűrhető, hogy gyógyszeres segítséghez akkor érdemes nyúlni, ha nagy a potenciális nyereség, és kicsi a potenciális veszteség. Ilyenek pl. az életveszélyes szituációk, amikor adott esetben akár nagyon spekulatív vagy kis eredménnyel kecsegtető gyógymódokat is érdemes kipróbálni. Hasonló helyzet áll elő akkor, ha a betegség súlyosan korlátozza a normál életvitelben a beteget.

5) A fenti okok miatt tehát kisebb panaszokra nem érdemes általában gyógyszert alkalmazni.

6) ITT jön be a homeopátia szerepe: aki ehhez fordul ÉS a panaszai triviálisak, akkor jobb, ha homeopatákhoz fordul, mert: 1) ez általában ártalmatlan, 2) engedi, hogy a szervezet elvégezze a maga dolgát, ÉS 3) placebohatást is kiválthat. Ezek közül a hagyományos gyógyszeres kezelésre maximum a 3) lehet igaz, az első kettő semmiképpen.

7) AZONBAN ez csak akkor működik, ha ténylegesen ártalmatlan a szer, amit használ,

8) EZÉRT van szükség arra, hogy az ember a homeopátiás cikkeket ellenőrzött körülmények között szedje be, ne a feketepiacról vásároljon.

9) KONKLÚZIÓ: a homeopátiát meg kell hagyni az egészségügy keretein belül, hogy ezen szerek káros mivoltának valószínűsége a lehető legkisebb legyen.

10) Lehet hülyézni a homeopátiát, de inkább ez, minthogy a lakosság 10%-a antidepresszánsokon éljen, mint az USÁ-ban. (Forrás: www.npr.org/sections/health-shots/2011/10/20/141544135/look-around-1-in-10-americans-take-antidepressants)

Nagyon vicces, amikor valaki a homeopátia ellen hőbörög, és "áltudománynak" titulálja, majd rögtön utána ilyen "csodaszerekkel" tömi magát :)

Tranquillius 2017.08.22. 16:04:08

@msfifa2: Itt nem a betiltásról van szó, hanem valami olyamiről, mint amikor az EU nemrégiben szabályozta, hogy mit lehet tejnek hívni és mit nem. index.hu/kulfold/eurologus/2017/06/15/csak_a_tehentej_lehet_tej_az_eu-ban/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 16:07:59

@Tranquillius:

Én sem tartom a népszavazást megfelelő eszköznek. Már csak azért sem, mert már a szükséges számú aláírás sem fog összejönni.

Azt azért remélem - sajnos nem tudom biztosan -, hogy TB-támogatás nincs a homeopátiás szarokra.

msfifa2 2017.08.22. 16:08:50

@Tranquilius:

Igazad van, de én így se értek egyet, mert ez is ellentétes lenne a gondolatmenetemmel. Ha ugyanis homeopátiás szert nem lehet gyógyszerként kapni, akkor ugyebár lehet, hogy kisebb panaszokra a gyógyszereket fogják preferálni az emberek. Vagy a feketepiacot - ami viszont már káros is lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 16:48:02

@msfifa2:

Ha jól tudom, gyógyszerként azt lehet törzskönyveznini, amiben van hatóanyag, amit ellenőrzött kísérletekben kellőképpen hatásosnak találtak, aminek megállapították a mellékhatásait és még van pár kritérium, amit nem tudok.

Simán tévedhetek persze, de ettől még elég nagy baj lenne, ha egy áltudományon alapuló hatástalan szart gyógyszerként lehetne forgalmazni. Ezzel az erővel az efféle baromságokat is tanítani lehetne pl. a Műegyetemen:

www.szellemvilag.hu/hirek/kovacs-magyar-andras-foldsugarzas-vizer-hartmann-zona