Racionalista Párt

Nyílt levél: a Racionalista Párt vitára hívja Hollik Istvánt!

2018. február 05. 17:02 - Tomanovics Gergely

Kedves István!
 
Azt hiszem, tegeződhetünk, hiszen egyidősek vagyunk, ráadásul régi ismerősök is.
 
A minap olvastam a Magyar Hírlapnak adott interjúdat, amiben arról írsz, hogy az egész jövőnk a tét
Sok olyan gondolat van ebben az interjúban, amivel egyetértek annak ellenére is, hogy világnézetileg egymás ellentéteit képviseljük, és ami különösen szimpatikus, hogy egyértelművé tetted: nyitott vagy a vitára a más véleményen levő új politikai formációk képviselőivel, ha azt látod, hogy valami más koncepciót tudnak felmutatni, mint a megszokott ellenzéki közhelyek.
Nos, én úgy gondolom, hogy a Racionalista Párt (aminek alapötletét kis részben veled közösen találtuk ki, még ha te erről nem is tudsz, mert akkor még Fidesznek hívták a racionálisnak tűnő kormányváltó erőt) pontosan ezt kínálja.

Kezdjük rögtön a bevándorlás kérdésével, amiről konkrétan 100 százalékban ugyanazt valljuk, amit ti is. Apró különbség, hogy a kormány csak kb egy-két hete, mi viszont 2017. januárja óta mondjuk ezt, de nem baj, a lényeg az, hogy végre ti is a Racionalista Párt javaslatát támogatjátok, ami szerintem már önmagában okot ad a bizakodásra, hogy tudunk értelmes és racionális vitát folytatni erről a fontos kérdésről, és ha erről tudunk, akkor minden másról is.

Térjünk is rá az interjú konkrét állításaira! Amiben igazad van, legalábbis részben:

"Két teljesen ellentétes ideológia, világkép áll egymással szemben, és ez a két világnézet fog összecsapni az idei választáson" - írod. Tény, hogy ez az ideológiai ellentét valós, méghozzá nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Államoktól Nagy-Britanniáig szerte a világon, ezért (valamint az ellenzék bénasága miatt) nem is az idei választásokon fogunk összecsapni, hanem a következő években.
Erről már én is nagyon sokat írtam a saját blogomon és a Racionalista Párt oldalán is, én az "új harmincéves háború" nevet adtam neki, hiszen hasonló a konfliktus a katolikusok és a protestánsok öldökléséhez. Szerencsére ezt a mai harmincéves háborút már nem kardokkal és puskákkal, hanem információval vívjuk, ahogy egyébként a harmincéves háború után a felvilágosodás hősei is tették, és ami a 18. században az európai civilizáció felemelkedését indította el. A Racionalista Párt Harmadik Felvilágosodás névre keresztelt programja (ami megkülönbözteti a többi ellenzéki párttól, hiszen ez egy egészen más megközelítés, mint a szokásos "jobb oktatást - több pénzt az egészségügyre" bullshit) pont erről szól, örömmel venném, ha megvitathatnánk.
És ha már szóba kerültek az egyházak és a felvilágosodás: én az utóbbi pártján állok, és ez az egyetlen dolog, amivel abszolút nem tudok egyetérteni a cikkből, de nyitott vagyok észszerű vitára ezzel kapcsolatban is.
Engem kiráz a hideg a "keresztény Európa" gondolatától, mert nekem ez a középkort juttatja eszembe, az inkvizíciót, az eretneküldözéseket és boszorkányégetéseket, az önálló gondolat bűnként való kezelését. 
Én úgy gondolom, hogy az egyházakban szövetségest kereső párt olyan elkorhadt régi világot képvisel, amely soha többé nem fog Magyarországra visszatérni, az a gondolatvilág pedig, amellyel kérlelhetetlenül boldogítani akarják a nemzetet, idegen a 20. századvégi modern társadalomtól. 
Jaj, bocsánat, ez most pont nem egy önálló gondolat volt, hanem egy idézet Orbán Viktortól, de gondolom, az ő szavait nem kérdőjelezed meg még akkor sem, ha ezt történetesen 1991-ben mondta :)

Igazat adok viszont abban, amit a Momentumról írtál. Erről is van egy közel egy éves saját írás, amiben gyakorlatilag ugyanazokat hiányolom tőlük, mint te is, bár én nem csak a bevándorlással kapcsolatban, hanem úgy általában, ennél fontosabb kérdésekben nem látom, hogy mit akar kezdeni a Momentum az országgal, csak ismételgetik a szokásos ellenzéki közhelyeket. Nem látom, hogyan tervezik megszólítani a nagyvárosi elefántcsonttornyon kívül élő többséget, a Racionalista Pártnak erre is van egy részletesen kidolgozott koncepciója: a Közösségi Közszolgálati Média.
Nem akarom túl hosszúra nyújtani ezt az írást, úgy gondolom, ennyi már érzékeltetni tudja, hogy a Racionalista Párt más, mint amit eddig az ellenzéktől megszokhattál, és ha valóban nyitott vagy a vitára egy merőben újszerű, de valós alternatívával kapcsolatban, akkor szerintem bőven lenne miről beszélnünk akár négyszemközt, akár a Facebook élő videóközvetítéssel és/vagy a sajtó nyilvánossága előtt.
Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm:
Tomanovics Gergely
A Racionalista Párt alapítója és kommunikációs felelőse,
egykori munkatársad :)
e-mail elérhetőség: gergely.tomanovics@gmail.com
Ui.: tudom, hogy csúnyák voltak az elbúcsúzásunk körülményei, mai fejjel egész másképp csinálnám. Ennek körülményeiről is részletesen írtam Elmúltnyolc(tíz)év - egy leszerelt Fidesz-pártkatona őszinte vallomása című könyvemben. Én a könyv megjelenésével lezártnak tekintem azt a korszakot, és már csak a jövőbe nézek, de ha megbántottalak, elnézésed szeretném kérni utólag is.
Ui2: szintén szeretnék elnézést kérni azért, hogy opportunista faszfejnek neveztelek egy tavalyi írásomban - az interjú, ami e levelem megírását is sarkallta, egy kicsit pozitívabb képet mutat rólad, mint amilyennek megismertelek, feltéve, hogy komolyan gondoltad. Ígérem, visszavonom azt az állítást és korrigálom a posztot, ha a vita során meggyőzöl róla, hogy tényleg félreismertelek.
 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://racionalistapart.blog.hu/api/trackback/id/tr6913598915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása