Az adórendszer működése és az állampolgárok adózáshoz fűződő viszonya az egyik legellentmondásosabb dolog ma Magyarországon. Adjon az állam több pénzt az oktatásra, de ha számla nélkül egy ezressel olcsóbban jön ki a mosógépszerelő, akkor nem kell számla. Komoly szemléletformálásra van szükség mind a politika, mind az átlagemberek szintjén, a Racionalista Párt ezért mindkettőt fontos küldetésének tekinti. Ez most ismét egy kicsivel hosszabb cikk lesz, amiben megpróbáljuk a problémát és a megoldási javaslatot is részletesen. Spoiler: legfontosabb ígéretünkhöz híven ebben a programban sem ígérünk több pénzt az oktatásra. :)
Elvesztette közpénz jellegét - vagy eleve meg sem találta azt
A magyar ember nem hülye. Ha azt érzi, hogy a hatalom átveri, megkárosítja és a képébe röhög, akkor kiskaput keres és lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználja azt, hogy így vegyen revansot. Nagyon sokan érzik úgy, hogy a befizetett adó egy nagy feneketlen zsákba kerül, amiből a politikusok kedvükre vehetnek ki annyit, amennyit nem szégyellnek. "Ha a kandallóban elégetem a pénzt, akkor is hasznosabb célra megy" - gondolja magában Kovács Béla egyszerű állampolgár, amikor a Sógor-Koma BT nevére kér áfás számlát a bruttó 400 000 forint értékű 4K 3D okostévéről, amit aztán a Sógor-Koma BT irodai eszközként elszámolhat költségként, a visszaigényelt 85 040 forintnyi áfát pedig megfelezik. Béla elégedetten pakolja be új szerzeményét a "céges" autójába, hazafelé pedig a "használtan" 0% ÁFA-tartalommal vásárolt okostelefonjában levő szlovákiából rendelt memóriakártyára az nCore-ról letöltött kedvenc slágereit hallgatja felettébb nagy jókedvvel. Otthon a gyerekek már alig várják, hogy az új tévén végre 3D-ben nézhessék meg kedvenc animációs filmjeiket, gyorsan le is töltenek párat a torrentről, míg apu hazaér.
"Mi az a néhány tízezer forint, amikor a politikusok milliókat harácsolnak össze" - nyugtatja meg magát Béla. Nézi a gyerekei felhőtlen mosolyát, és neki ez a legfontosabb. Adta volna inkább az államnak a pénzt, a kölykök meg nézzék tovább a régi vacak tévét, amin még YouTube sincs? De ha ki is tudná fizetni teljes áron, 40 ezerből kijön egy Michelin-csillagos családi vacsora vagy két éjszaka valami egyszerűbb szállodában, hát ki az a hülye, aki inkább odaadja az államnak - úgysem az oktatásra költenék, hanem kisvasútra meg stadionra. A legsúlyosabb probléma pontosan ez, hogy akkor is ezt csináljuk (és tegyük a szívünkre a kezünket: ha van rá lehetőségünk, nagyon sokan) ha nem visz rá a kényszer, és bár a politika felelőssége is megkérdőjelezhetetlen, de mi is sárosak vagyunk: ami a fővárosi önkormányzatnak a 400 milliárdba kerülő négyes metró, a megyei hivatalnoknak a 400 milliós EU-pályázat, az Bélának a 400 ezres tévé. Kicsiben-nagyban, pártállástól és társadalmi státusztól függetlenül próbálunk túljárni a felettünk levők eszén még akkor is, ha nem muszáj, ennek pedig mélyen bennünk gyökerező kulturális okai vannak, elég végignézni a népmeséinket: a szegény, de ravasz és józan paraszti ésszel megáldott Lúdas Matyi háromszor is kicselezi a bugyuta, ennek ellenére indokolatlan mértékű vagyonnal és hatalommal rendelkező Döbrögi uraságot. Mindannyian szeretünk egy kicsit Lúdas Matyik lenni, okosabbnak és rátermettebbnek érezni magunkat a rajtunk uralkodó eliten, márpedig ilyen mentalitással sajnos nem fogunk tudni működő gazdaságot építeni, hiába cseréljük le a Döbrögi uraságainkat 4 vagy 8 évente egy másikra. Nagyon fontos lenne tudatosítani magunkban: ha az államot akarjuk kicselezni, akkor saját magunkkal babrálunk ki.
Az állam ugyanis mi vagyunk
Érdekes, hogy míg az egyik oldalon a gonosz Döbrögi uraságot látjuk az államban, addig a másikon gondoskodást és baj esetén segítséget várunk el tőle. 40 év szocializmus véste a magyar nép kollektív tudatába ezt a gondolkodást, és ma a NER sem segít azon, hogy másképp tekintsünk rá, pedig több okból is szükség lenne rá.
A demokrácia egyik rákfenéje az, hogy mivel valahol a szívünk mélyén sokan mi is hibásnak érezzük magunkat, szép csendben tűrjük, hogy a hatalom azt csinálja velünk, amit akar. "Nem szólok semmi rosszat a polgármester úrról, mert rám küldik az adóhivatalt" - mondja a magát megfélemlítve érző egyszerű adófizető állampolgár. Tegye fel a kezét, aki nem hallott még ilyen szavakat, főleg vidéken súlyos probléma ez. "Magunk között szólva" persze a legtöbb embernek van véleménye, de sokan már a Facebook-ra sem merik kiírni, nehogy a szomszéd vagy a főnök fülébe jusson. Egyébként se politizáljunk, mert abból csak a vita van - mondják sokan. Nagyon elszánt forradalmár-típusnak kell lenni ahhoz, hogy valaki nyilvánosan merje vállalni a véleményét, nem is teszik meg ezt túl sokan, csak akiknek nincs vesztenivalójuk, és/vagy próbálnak hinni abban, hogy valójában demokráciában élünk.
A demokrácia alapja viszont az, hogy a nép uralkodik, mindenkinek lehet véleménye, és bármikor elmondhatja azt anélkül, hogy következményekkel kelljen számolnia. Béláim, tegyük a kezünket a szívünkre: megér nekünk 10 százalékot spórolni a tévén, ha ennek az az ára, hogy a rajtunk uralkodó elit büntetlenül zsebre tehet sokkal többet, és mi nem merünk szólni? Mi lenne, ha tisztességesen befizetnénk az adót, és azt mondanánk: "küldjék csak a NAV-ot, én mindent tisztességesen csinálok, legalább végre papírom is lesz róla, és mindenki kinyalhatja a seggem" - hosszútávon egészen biztosan többet nyerünk ezzel, mint ezekkel a kis Lúdas Matyi-féle trükkökkel.
Meg kell tanulnunk az államra nem Döbrögi uraságként tekintenünk. Természetesen az állam feladata is, hogy ne viselkedjen úgy (a cikk második felében szó lesz erről is) de nekünk, állampolgároknak is változnunk kell. Be kell látni, hogy amíg önző módon saját kis apró, jelentéktelen előnyökért ügyeskedünk, azzal nem "az államnak", vagyis Döbröginek ártunk, hanem egymásnak és saját magunknak. Ha visszaigényled a tévé áfáját, az a pénz valahonnan ugyanúgy hiányozni fog, mint ha egy politikus tenné zsebre csúszópénzként. Ha bliccelsz a villamoson, akkor a közlekedési vállalatnak ellenőröket kell foglalkoztatnia, te meg rákényszerülsz, hogy megvedd a jegyet, csak épp drágábban, hiszen az ellenőrt is fizetni kell valamiből. Megérte?
És ennél vannak sokkal durvább példák is.
Egészen elképesztő például az, ami Csobánkán történik, amiről a Magyar Nemzet írt a minap hosszú és részletes cikket: a helyi önkormányzat tűzifát oszt a szegényeknek, hogy végre ne szeméttel fűtsenek, és ne legyen emiatt a légszennyezettség rosszabb, mint Pekingben. A rászorulók közül ezt a fát sokan eladják, és továbbra is szeméttel fűtenek, mert nekik ugyan mindegy, legalább szereznek egy kis pénzt. A fát egyébként a gazdagabbak veszik meg, mert így 2-300 Forinttal olcsóbb nekik - mindenki jól jár, legalábbis látszólag, mert egyébként nagyon nem. Egyrészt: azt a fát az önkormányzat közpénzből vette meg, vagyis befizetett adóból, így már talán az a 2-300 Forint haszon sincs az egész üzleten. Másrészt ha a szegényebbek továbbra is szeméttel fűtenek, és a légszennyezés nem javul, annak súlyos egészségügyi kockázatai vannak, azt pedig talán senkinek nem kell mondani, hogy mivel jár hosszútávon. És a soktízmilliós villák lakói ugyanazt a levegőt szívják, mint a szegény, tehát saját magukkal babráltak ki.
Amíg nagyon sok ember képtelen ilyen alapvető összefüggéseket átlátni, addig hogyan várjuk el tőlük, hogy megértsék a kormányzat, a közpénzek és úgy alapvetően a demokrácia működésének bonyolult rendszerét? Ezt a kérdést már nagyon sokan feltették, de mindig csak addig jutunk, hogy váltsuk le Orbánt és a Fideszt, válasszunk helyette egy felelős kormányt, aki majd több pénzt költ az oktatásra, és ez egy csapásra minden gondunkat megoldja. Alapvetően téves gondolat ez, ugyanúgy, mint az egészségügy kérdése. Lapátolhatjuk a pénzt az egészségügybe, de mi lenne például akkor, ha nem fűtenénk szeméttel, hogy aztán drágán meggyógyítsuk az emiatt megbetegedőket? Vagy foglalkozzunk azzal, hogy a gyógyszergyártók TB-támogatott gyógyszerek profitjából (magyarra lefordítva: közpénzből) Dubajba meg a Maldív-szigetekre viszik az orvosokat. Jaj, bocsánat, hiszen ezt a kormány már megoldotta, és pár éve már csak szakmai utakra, orvosi konferenciákra fizethetik be őket, és az, hogy ezek közül néhány pont Dubajban meg a Maldív-szigeteken van, merő véletlen, amiről senki nem tehet. A lényeg, hogy a szabályozáson szigorítók elégedetten veszik fel a fizetésüket abban a hitben, hogy ismét megoldottak egy fontos problémát - ezzel pedig el is érkeztünk a kormány felelősségéig.
Mielőtt részletesen megvizsgálnánk ezt, tisztázzuk: egy, a szakmája iránt elkötelezett és azt magas színvonalon végző orvos vagy tanár (sőt: akár egy felelős politikai vezető is) megérdemli, hogy e fontos hivatások végzéséért átlag feletti életszínvonalon élhessen, és hogy Dubajba meg a Maldív-szigetekre is eljuthasson, ha erre vágyik. Így lehet ugyanis biztosítani, hogy ezek a szakmák vonzóak legyenek, hogy érdemes legyen értük 5 évet tanulni az egyetemen. Nagyon fontos viszont, hogy ügyeskedés nélkül, tisztességesen is lehessen boldogulni, hogy ne kelljen félretenni a szakmai szempontokat például a gyógyszer felírásakor. Ugyanennyire fontos az is, hogy a gyógyszergyártóknak is legyen tisztességes haszna az egész ügyleten, mert a jövedelemszerzés lehetősége nélkül ki állna neki rengeteg pénzből (hitelből) egy hatóanyag kifejlesztésének, ami hosszadalmas és igen költséges procedúra. Ezekről fogunk még részletesen írni külön cikkekben, most csak azért említettük meg, hogy érzékeltessük: mennyire nem egyszerű és nem fekete-fehér ez az egész, és nem lehet a problémákra egy "több pénzt az oktatásra meg az egészségügyre" típusú sablonos ígérettel megnyugtató megoldást találni, azzal meg pláne, ha azon pörgünk a Facebook-on, hogy volt-e Rogán Dubajban, vagy nem.
Most pedig térjünk vissza Döbrögi urasághoz.
Vitathatatlan a mindenkori kormányok felelőssége abban, hogy az átlagemberek Döbrögi uraságként tekintenek az államra, a hivatalokra, a különféle hatósági szervekre. Nem mehetünk el amellett, hogy a Gyurcsány- és Orbán-kormányoknak egyaránt voltak sikeres próbálkozásai az okmányirodai és más hivatalos ügyintézések ésszerűbbé tétele érdekében (előbbinek köszönhetjük az Ügyfélkaput, utóbbinak pedig a Kormányablakokat és hogy végre csekkel postára rohangálás vagy illetékbélyeg helyett a helyszínen, bankkártyával is lehet fizetni a személyi igazolványért) de mindez kevés ahhoz, hogy az átlagember megszeresse az államot.
Ahhoz előbb meg kell értenie, hogy az állam érte van, nem pedig ellene. Ma az emberek nyűgként élnek meg minden olyan pillanatot, amikor kapcsolatba kerülnek az állammal, a különféle állami szervek (adóhatóság, ÁNTSZ, Nébih, bármi) pedig fenyegető, szigorú, az ő kis egyszerű életük megnyomorítására létrehozott valaminek tűnik. A Közéleti Felvilágosodás Programjának ismertetésekor már írtunk arról, hogy természetes emberi reakció az ismeretlentől való félelem, márpedig ezek az intézmények félelmetesek, és se a kommunikációjukkal, se a működésük gyakorlatával nem tesznek azért, hogy ez a róluk kialakult kép változzon. Ezért kell sokat dolgozni azon, hogy az emberek megértsék például az adózás, közpénzek, a közigazgatás és az állam működésének részleteit. Közhely, de évente 80 milliárd Forintot költünk egy bizonyos "közszolgálati" médiaszolgáltatásra, ami nem csak hogy nem szolgálja a köz javát, de a színvonala miatt a lakosság töredékét sem éri el. Pedig biztos, hogy komoly szakemberek dolgoznak a műsorokon, és a szaktudás mellett a szükséges technológiai infrastruktúra is rendelkezésre állna ahhoz, hogy ezt a munkát végezze, és ezt tekintse elsődleges céljaként. Az interneten számtalan kiváló példa van arra, hogy hogyan lehetne ezt jól csinálni az "edutainment" filizófiája alapján (education + entertainment, vagyis az oktatás és szórakoztatás szavak összevonásából) és lesz is egy külön cikk ezekről az oldalon, már csak politikai akarat kell hozzá. Nem szégyen a Fidesztől is eltanulni a jó ötleteket, zseniális megoldás például a villanyszámlán minden hónapban feltüntetett kötelező rezsicsökkentés-reklám, miért ne lehetne az emberek fizetési papírján és a vállalkozók adókimutatásain az, hogy a levont/befizetett összegek tételesen, konkrétan mire mentek. Az államot értő, benne partnert látó, a közpénzek útját átlátó adófizető ugyanis szívesebben fog adót fizetni akkor, ha tudja, hogy az jó célra megy, és ha többen fizetünk adót, akkor fejenként kevesebbet kell - egyszerű matek ez, nem rakétatudomány.
Persze mindig lesznek, akik többet akarnak, mint amennyi jutott.
Sok emberben a kapzsiság és az irigység is ugyanolyan természetes tulajdonság, mint az ismeretlentől való félelem, így továbbra is szükség van olyan intézkedésekre, amelyek komoly visszatartó erővel bírnak, ha valaki véletlenül elcsábulna, és az állam (vagyis a társadalom) kárára megpróbálna jogosulatlan előnyre szert tenni. Érthetetlen, hogy ha valaki tisztességesen össze tud hozni 100 milliós vagyont (van ilyen) akkor miért kell azt tisztességtelenül 110 milliósra duzzasztani, de tudomásul kell venni, hogy van ilyen, és tenni kell ellene. A lehető legtöbb kiskaput be kell zárni, hiszen aki ezekkel él, joggal mondhatja: ő betart minden törvényt, nem követett el semmit. Ezért is láttunk eddig viszonylag kevés politikust börtönben, hiszen papíron mindenben becsületesek ők, csak hát a törvények ilyenek - a törvények, amelyeket ők bármikor szigoríthatnának, csak nem áll érdekükben.
Aki kiskapukat keres és talál, az a társadalom egészének, a becsületes adófizetőknek árt a legtöbbet. Ha egy vállalkozó azt látja, hogy a tisztességtelen versenytárs a kiskapuk segítségével olcsóbban nyújtja ugyanazt a minőséget, és emiatt több vevője van, két választása van: ő is ügyeskedik, vagy feladja a harcot és bezárja a boltot. Ez viszont egy ördögi kört indít el: ha kevesebben fizetnek tisztességesen adót, akkor azoknak a keveseknek sajnos egyre többet kell, és idővel talán ők is eljuthatnak arra a pontra, hogy elég. Főleg, ha azt látják, hogy az állam és a tűzhöz közel állók vígan elvannak a befizetett pénzből, és két kézzel szórják azt, mint ha csak a sajátjuk lenne, ahelyett, hogy tennének valamit a gazdaság kifehérítéséért, hogy nehezebb legyen trükközni.
Nem mondhatjuk, hogy a kormány nem próbálkozik: az egyik oldalon családi adókedvezmény és hasonló intézkedések, a másikon pedig online pénztárgép és szigorú adóhatósági ellenőrzések próbálják javítani az adófizetési morált, de ezek felületes látszatintézkedések, és főleg a becsületes adófizetőknek okoznak adminisztrációs és pénzügyi terheket. Az online pénztárgép és az online számla kicsit olyan, mint a gyári DVD-filmek elején megjelenő átugorhatatlan figyelmeztetés arról, hogy a filmkalózkodás bűncselekmény: mivel a kalózoknak a másolásvédelem feltörése után a második dolguk ezt a figyelmezetést kiiktatni, csak a becsületes filmvásárlókat bosszantja. Aki nem üti be a kasszába az eladott terméket, vagy nem ad számlát az elvégzett szolgáltatásról, az ettől nem fog, legfeljebb a becsületes, de véletlenül hibát vétő vállalkozót lesz könnyebb megtalálni. Elég faramuci helyzet az, hogy aki nem ad számlát, az jobban jár, mint aki ad, de véletlenül rosszul tünteti fel a teljesítés dátumát, hiszen ez utóbbit mindenképpen látja a NAV, viszont a te lakásodban dolgozó mosógépszerelő soha nem fog lebukni, hacsak nem NAV-ellenőr vagy, aki csak ezért hívta. Bár ha a mosógépszerelő nem teljesen hülye, ezt könnyen megúszhatja: előveszi a laptopot, és megkérdezi: milyen névre írhatja a számlát, a NAV ellenőr erre számlázási adatokat fog mondani, te pedig azt, hogy kösz, nem kell, főleg ha olcsóbb számla nélkül.
Konkrét intézkedési terv a gazdaság kifehérítéséért
Az online pénztárgépnél sokkal hatékonyabbak lennének lenne a papír alapú számlázás és a készpénzhasználat visszaszorítását célzó intézkedések, melyek egyúttal a könyvelés és az adminisztráció egyszerűsítését, ezek költségeinek csökkenését hozzák magukkal. A Racionalista Párt ebben látja a megoldás kulcsát, ezért elsőként meg kell vizsgálni a bankkártyaelfogadás kötelezővé tételének lehetőségét a kártyahasználat költségeinek minimalizálása és a munkabér kizárólag bankszámlára történő utalással való fizetésének bevezetése mellett. Nagyon fontos pontja e tervnek a bankrendszer működését nem értő és ezért a kártyától nem pénzügyi, hanem elvi okokból idegenkedő adófizetők tájékoztatása és megnyugtatása, hogy ez az intézkedés a becsületes adófizetők érdekében történik.
A kártyaelfogadási kötelezettséget a nem fix telephelyen szolgáltatást nyújtókra is ki kell terjeszteni, az ő esetükben törekedni kell a már meglévő infokommunikációs technológiák használatának lehetőségére. Gyakorlatiasabban: a mosógépszerelőnek ne kelljen külön kártyaelfogadó terminált beszereznie, legyen lehetőség saját NFC-képes okostelefonnal lebonyolítani a fizetést és a számla kiállítását. A korszerű technológiáknak az ember életének megkönnyítése a célja, nem pedig az, hogy bonyolultabbá tegye azt.
A terv része a kétfunkciós, úgynevezett cégkártya megalkotása, amely a hivatalos ügyintézések során a bélyegző és az aláírás kiváltására szolgál (elektronikusan) valamint cégek közötti (B2B) kereskedelmi ügyletek során bankkártyaként és a cég digitális azonosítójaként funkcionál. A számlakibocsátó azonnal, emberi beavatkozás és hibalehetőség nélkül elektronikusan eljuttatja a számlát a befogadóhoz és az adóhivatalhoz, lehetővé téve természetesen a nem azonnali átutalásos fizetést a mai üzemanyagkártyák működési elve alapján. Cég nevére áfás számlát kiállítani kizárólag a cégkártyával történő fizetés során lehet, Kovács Béla állampolgár tehát csak akkor vehet a cég nevére tévét, ha a cég tulajdonosa a kártyát rendelkezésére bocsátja. Drasztikus intézkedés, és az ilyesmit mindenképp meg kell előznie egy széleskörú társadalmi egyeztetésnek, mindenekelőtt pedig az ország vezetőinek kell jó példát mutatniuk: aki közpénzből kapja a fizetését, egyúttal vállalja, hogy vagyonosodásáról nem bemondásra, kedve szerint kitöltött nyilatkozatok alapján kell számot adnia, hanem a társas vállalkozásokhoz hasonlóan külső könyvvizsgáló által hitelesítve. Neki is jó ez, hiszen senki nem fogja alacsony színvonalú vitákban dubajozással vádolni (feltéve, hogy a számok alapján megteheti) és az állampolgár is láthatja, hogy ezek az intézkedések nem az ellene szólnak, hanem mindannyiunk érdekében, és főleg a tisztességes adófizetők védelmében.
Egyetértesz? Vitatkoznál? Helyes, hiszen ezen írások célja pontosan ez: beszéljünk végre értelmesen és tabuk nélkül arról, hogy miként lehetne gatyába rázni ezt a szerencsétlen országot. Oszd meg velünk gondolataidat, írásainkat pedig ismerőseiddel, támogass minket és főleg csatlakozz hozzánk ha egyetértesz a párt törekvéseivel, ami valós és észszerű alternatívát kínál!
A Racionálisan aktuálisan kérdésekről című sorozat előző részeiben sorra vettük a bevándorlás és az olimpia kérdését, a következőben pedig a munkahelyteremtésről lesz szó. Ha van ezzel kapcsolatban véleményed, ne tartsd magadban: a Facebook-on lájkolj és kérj értesítést a friss posztokról, mert sok mondanivalónk van még!